Megháromszorozódnak a brit tandíjak, magyar diákok összefogása oldhatja meg a problémát
Európai Uniós petíciót indított a külföldön tanuló magyar diákokat tömörítő Hungarian Youth Association és lengyel partnere annak érdekében, hogy a Brexit után drasztikusan megemelkedő brit egyetemi tandíjak ne jelenthessenek akadályt az Európai Unióban élő tehetséges fiataloknak.
A SaveEUStudents kampány célja az egyenlő feltételek megteremtése minden magyar és Európai Uniós diák számára. A petíciót beadó szervezetek ezt egy olyan EU-s program létrehozásával érnék el, mely fedezné az egyetemi tandíjakat, illetve a megélhetési költségeket, valamint az Erasmus+ helyébe léphetne az Egyesült Királyságban, miután az ország 2020. december 31-én az uniós oktatási programból is kilépett.
A Brexit eredményeként így az EU-s egyetemi hallgatók a 2021/22-es tanévtől már nem lesznek jogosultak a kedvezményes tandíjra, vagy a brit kormány által támogatott diákhitelre az Egyesült Királyságban. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 9 250 fontos (3,9 millió forintos) éves tandíj csak azok számára lesz elérhető, akik már a fent említett dátum előtt megkezdték tanulmányaikat. Az idén kezdő magyar diákoknak már átlagosan 28 050 fontot (11,8 millió forintot) kell majd fizetnie évente.
További nehézség, hogy a diákhitelhez sem lesz többé hozzáférése az újonnan kezdőknek, márpedig az elmúlt években kint tanuló magyarok elsöprő többsége élt a diákhitel lehetőségével, ugyanis anélkül esélyük sem lett volna kifizetni a mostanihoz képest alacsonynak számító 3,8 millió forintos éves tandíjat.
A sokszorosukra növelt tandíjak és a diákhitel lehetőség megszüntetése az Egyesült Királyságban tanuló EU-s és kifejezetten a magyar diákok számának drasztikus csökkenéséhez vezethet. A friss statisztikák szerint az idén 58 százalékkal kevesebb magyar diák jelentkezett a brit egyetemekre a januári határidőig: 430-an a tavalyi 1030-hoz képest.
Azonban az Egyesült Királyság felvételi rendszerét üzemeltető szervezet legutóbbi adataiból nem derül ki a probléma súlyossága, mert az 58 százalékos visszaesés csak a jelentkezőkre vonatkozik, viszont tapasztalataink szerint közülük sokan már nem terveznek beiratkozni pénzügyi okok miatt, így a csökkenés valódi mértéke akár a 70-80 százalékot is elérheti.
„Ezek a hallgatók, akik világ legkiemelkedőbb felsőoktatási intézményeiben tanulnak, a külföldön elsajátított kritikus gondolkodásukkal és problémamegoldó képességeikkel jelentős szerepet vállalnak Magyarország gazdasági és szociális életében, amely az ország versenyképességét kiemelten erősíti” - mondta el Karagich Bálint, a Hungarian Youth Association társ-ügyvezető igazgatója, aki szerint nem szabadna, hogy az irreálisan magas tandíj kettétörje a legtehetségesebb magyar és EU-s fiatalok karrierjét.
Fotó: University of Oxford, Egyesült Királyság / unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?