kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Megindulhat az orvosok elvándorlása, Navracsics a türelmüket kéri

A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) arra kéri tagjait, hogy ne vállaljanak önkéntes túlmunkát, illetve fontolják meg a rezidensszövetség azon akciójában való részvételt, amelynek keretében a csatlakozók az év végéig letétbe helyezik felmondásukat, ha a kormányzat nem rendezi a helyzetüket.

Az orvosok szövetsége az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, egyetértenek a rezidensek képviselőivel abban, hogy további akár négyezer szakember elvándorlása az egészségügy jóvátehetetlen összeomlását okozná. Ezért felszólították a döntéshozókat, hogy teljesítsék a rezidensszövetség követeléseit, haladéktalanul kezdjék meg az ágazat bérfelzárkóztatását, tegyenek meg mindent az egészségügyi szakemberek további tömeges elvándorlásának a megakadályozása érdekében - tették hozzá.

Ennek kikényszerítésére a MOSZ azt kérte tagjaitól: "éljenek a törvény biztosította jogukkal" és csak heti negyvennyolc óra kötelező ügyeletet teljesítsenek. Emellett arra is bátorítják őket, hogy fontolják meg a rezidensek akciójában való közvetlen részvételt.

A szervezet kiemelte: a kormányváltást követően egy teljes éven át vártak türelmesen, ám a "szégyenletesen alacsony bérek rendezése terén" nem történt előrelépés. Ezért megértik a fiatal orvosok "elkeseredett és utolsó akcióját", szolidaritást vállalnak velük.

"Tesszük mindezt a huszonnegyedik óra utolsó percében, talán abban az utolsó pillanatban, amikor még megmenthető a magyar egészségügy, elsősorban a magyar betegek érdekében" - fogalmazott a MOSZ.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be: az év végéig tömegesen helyezik "letétbe" felmondásukat a rezidensek. Közlése szerint ha az év végéig nem tud megegyezni a kormányzat és a szövetség, ezek a felmondólevelek a jövő év január elsejével aktiválódnak.

Mint mondta, elvárásuk, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát. Emellett elvárják a jogszabályok betartását, különös tekintettel a túlórák és többletmunka elszámolásának kérdésében. Továbbá fontosnak tartják, hogy a szakmai szabályok szerint gyakorolhassák hivatásukat, főként az adminisztratív terhek és a szakmai képzés minőségének tekintetében.

"Minden nap három magyar orvos adja fel a küzdelmet és lépi át az országhatárt" - mondta a szövetség elnöke, hozzátéve: 2013 végére már mintegy négyezer orvos fog hiányozni a magyar egészségügyből. "Beavatkozás nélkül össze fog omlani a magyar egészségügy" - vélekedett, arra utalva, hogy több ezer orvos és szakdolgozó már "útra készen áll". Az ő hiányuk pedig - várhatóan a kéthónapos felmondási határidő letelte után - már márciustól érezhető lesz az egészségügyben.

Az esemény helyszínén váratlanul megjelent Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár, aki újságíróknak azt mondta: most egy elég egyértelmű üzenetet kapott, mely szerint "hogy ha nekem nem adsz több pénzt, felülök a repülőre". Hozzátette: azt is látni kell, hogy a külföldre távozók itthon maradó kollégái pórul fognak járni, mert az eddiginél is többet kell majd ügyelniük, tehát "ez a rendszer fenntarthatósága szempontjából nem egy jó üzenet".

Az államtitkár hangsúlyozta: több évtized mulasztását kell most helyrehozniuk, ami nem könnyű. Mint mondta, gazdasági lehetőségeik mentén meg fogják keresni annak lehetőségét, hogyan tudnák rendezni a helyzetet, dolgoznak az alternatív forrásteremtési lehetőségek megteremtésén.

Navracsics válasza: nincs pénz az orvosfizetések emelésére

A miniszterelnök-helyettes szerint a rezidensek követeléseit csak a gazdaság tartós fejlődése után tudják teljesíteni. Navracsics Tibor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában türelmet kért a rezidensektől.

Jelenleg nincs pénz a fizetések jelentős emelésére - mondta a miniszterelnök-helyettes az MR1 - Kossuth Rádió reggeli műsorában. Türelmet kért a rezidensektől Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádiónak azt mondta: jelenleg nincs pénz a fizetések jelentős emelésére, de amint tartós növekedési pályára áll az ország rendezik a vitás kérdéseket.

A közbiztonság területén is sok még a teendő, mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a 180 percben, de jelentős eredménynek nevezte, hogy több ezerrel nőtt a rendőrök száma.

MTI/Magyar Rádió
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk