Megint nőtt a szupergazdagok száma Kínában
Tavaly év végére Kínában 1 millió 740 ezer körül volt a magas nettó vagyonnal, vagyis több mint 6 millió jüan befektethető összeggel rendelkező személyek száma, ami 17 százalékos éves növekedés - állapította meg a Boston Consulting Group (BCG) és a China Construction Bank frissen publikált közös jelentése.
A befektethető magánvagyon összértéke Kínában 2012-ben elérte a 73 ezer milliárd jüant (11 600 milliárd dollár), 14 százalékkal bővült az egy évvel korábbi értékhez képest.
A dúsgazdagok javarészt még mindig a gazdaságilag fejlett, délkelet-kínai tengerparti régióban laknak, Kuangtung tartományban, továbbá Pekingben, Sanghajban és Csiangszu tartományban együttesen több mint 100 ezren élnek. Ugyanakkor megfigyelhető a kevéssé fejlett belső országrészekben lakók felzárkózása. Ezeken a területeken, így Anhuj, Kanszu és Hunan tartományokban a magas nettó vagyonnal rendelkező háztartások számában az átlagosnál nagyobb, több mint 30 százalékos növekedés mutatható ki 2012-ben.
A felmérések szerint a magánvagyonok szerkezete az utóbbi években változott, így a befektethető eszközök, források, illetve a részvények nettó értéke 7, illetve 5 százalékkal visszaesett 2009 és 2011 között, miközben a kínai banki vagyonkezelőkre és alapkezelőkre bízott vagyon mértéke 78, illetve 60 százalékkal nőtt.
A dúsgazdagok többségét, körülbelül 56 százalékát a vállalkozók adják, és ezek 60 százalékának vállalatai már jól futó, bejáratott cégek. A tábort színesítik a menedzserek, "háziasszonyok" és értelmiségiek, köztük ügyvédek, orvosok és a pénzügyi befektetések specialistái - áll a jelentésben.
A vagyonuk kezelését bankokra bízók a BCG szerint óvatosabbak, némileg eltávolodni látszanak az ingatlanpiactól, s konzervatívabbá váltak: a biztonságos, fix jövedelmet garantáló pénzügyi befektetéseket keresik. Az alacsony kockázatú portfoliókat választók aránya például a 2011. évi 40 százalékról tavaly 47 százalékra emelkedett.
A kutatók arra is fényt derítettek, hogy egyre több dollármilliomos növelte befektetéseit aranyba, gyémántba és értékes művészeti alkotásokba. A piac egyes szereplői szerint az egykarátosnál nagyobb gyémántok iránti kereslet tavaly 50 százalékkal megnőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Az elmúlt évtizedben az egykarátos gyémánt ára átlagosan 18 százalékkal emelkedett, míg a 10 karátosoké 50-60 százalékkal drágult.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?