Megkezdődött Paks II. kivitelezése, rengeteg emberre lesz szükség
A Paks II. Atomerőmű projekt fővállalkozója, a Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojekszport vállalat megkezdte Pakson az új VVER-1200-as blokkok kivitelezési szakaszának munkálatait augusztus 21-én.
Az orosz vállalat alvállalkozója, a Duna Aszfalt Kft. ezzel párhuzamosan megkezdte az előkészületeket a talaj kitermelésére a leendő 6-os blokk munkagödréből. Egy másik alvállalkozó, a Bauer Magyarország Kft. pedig hozzáfogott a talajszilárdítási munkálatok előkészületeihez, illetve folytatja a résfal építését.
A kivitelezési szakasz azután vette kezdetét, hogy a magyar és az orosz fél képviselői 2023. augusztus 18-án aláírták a két új atomerőművi blokk létesítéséről szóló szerződés módosítását, majd ezt követően a megrendelő Paks II. Atomerőmű Zrt. kiadta a fővállalkozónak a hivatalos értesítést arról, hogy a projekt a második szakaszba, a kivitelezés szakaszába lépett.
A leendő 6-os blokk munkagödréből a föld kitermelése mínusz 5 méteres szintig hatalmas munkafolyamat. A munkagödör négy futballpálya területének megfelelő méretű, és mintegy 1 millió köbméter földet kell kitermelni, elszállítani. A tervek szerint a 6-os blokk területén ez a munka az ősz vége előtt befejeződik.
A kivitelezés megkezdésére kapott engedély lehetővé teszi az atomerőművi főberendezések gyártásának elindítását mind az orosz vállalatoknál, mind pedig a Roszatom partnervállalatainál. Az Atomsztrojekszport vállalat augusztus 21-én utasítást adott az érintett üzemeknek, hogy kezdjék meg a Paks II. Atomerőmű érintett berendezéseinek legyártását.
A Paks II. Atomerőmű projekt kivitelezési szakaszba lépése lehetővé teszi az összes fő építmény létesítésének megkezdését. Ez jelentős létszám-, gép- és eszközbővítést igényel, mivel a projekten végzett munka intenzitása folyamatosan növekszik.
A Paks II. Atomerőmű projektben való részvétel iránt nagy az érdeklődés mind a magyar, mind egyéb európai, valamint harmadik országbeli cégek részéről - emeli ki a Roszatom közleménye. Ennek eredményeként a magyar gazdaság nemcsak egy újabb megbízható villamosenergia-termelési forrást kap, hanem a projekt többszöröző hatásának köszönhetően jelentős adóbevételekhez jut az ország, új munkahelyek létesülnek. Csak az atomerőmű építése önmagában mintegy 10 ezer munkahelyet jelent, emellett az orosz ipar is jelentős megrendelésekhez jut - írta közleményében a Roszatom.
MTI
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?