Megoldja a munkaerő-piaci problémákat a német szakképzési rendszer
A tanulónak, az államnak és a cégnek is csak előnye származik a német duális szakképzési rendszerből. Jó hír, hogy más országokban is eredményesen alkalmazható a német modell. A siker kulcsa az, hogy ne csupán lemásolják, hanem a helyi viszonyokhoz igazítsák az állami oktatási intézmények és magánvállalatok együttműködésén alapuló rendszert - mondták szakemberek kedden egy bonni konferencián.
Hans-Joachim Böhmer, a német-portugál ipari és kereskedelmi kamara ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy Portugáliában a nyolcvanas évek elején kezdték alkalmazni a rendszert. Az első szakaszban egy az egyben átvették a németországi megoldást, csak német cégek közreműködésével és német nyelven tanították a szakiskolásokat. A második szakaszban portugál nyelvre váltottak, majd bevontak hazai vállalatokat, a szabályokat pedig "a portugál valósághoz igazították" - mondta.
Jelenleg mintegy háromszáz cégnél képeznek szakiskolásokat. A vállalatok nyolcvan százaléka portugál, de többségük német társaságok partnere, beszállítója. A képzési forma sikerét mutatja, hogy a diákok kilencvenkettő-kilencvenöt százaléka a tanulmányok végeztével három hónapon belül talál állást - tette hozzá.
A német koncepció adaptációja során az a legfontosabb, hogy ne változtassanak az alapvető vonásokon, vagyis az állami szereplők a magánszférával közösen dolgozzák ki a tanrendet, a vizsgaszabályokat, valamint az oktatók képzési rendszerét. A tanulók pedig "élesben", a cégek üzemszerű működése során szerezzenek gyakorlatot, és csak a legmodernebb eljárásokat alkalmazó, naprakész tudás megszerzését biztosító cégeket vonják be a szakképzésbe - fejtette ki Böhmer a Deutsche Welle német nemzetközi közszolgálati műsorszóró társaság Global Media Forum elnevezésű konferenciáján, amelyen több mint száz ország csaknem kétezer szakértője a globalizáció, az oktatás, a kultúra és a média összefüggéseiről cserél eszmét.
A duális szakképzési rendszer nagy előnye, hogy a német gazdaság szerkezetéből adódóan a kis- vagy közepes méretű vállalkozások (kkv) igényeire szabták, így olyan országokban is sikerrel alkalmazható, ahol ugyancsak a kkv-szektor a meghatározó - mondta Monica Cuevas, Chile berlini nagykövetségének tudományos együttműködésért felelős munkatársa. Hozzátette: a rendszer "Németország egyik fő exportcikke", és vonzerejét növeli a német termékeket övező elismertség, "a made in Germany márkajelzés iránti bizalom".
A tanulók a szaktudás megszerzése mellett a szociális készségeiket is fejlesztik a vállalatoknál töltött idő alatt, megtanulják, hogy miként kell egy szervezetben viselkedni, közösségben dolgozni, vagy éppen az érdekeiket képviselni - fűzte hozzá Birgit Thoman, a BIBB oktatáskutató intézet szakértője. Kiemelte: a német gyakorlat szerint a szakmai képzés költségeinek háromnegyedét a cégek fedezik, és az állam csak a fennmaradó egynegyedet állja, a cégeknek azonban így is bőven megéri, mert megtakarítják a munkaerő-utánpótlás számos járulékos költségét.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?