Megszüntetné a képviselők költségtérítését az MSZP
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben az országgyűlési képviselők, a költségtérítésük megszűnne - ezt tartalmazza a Göndör István (MSZP) által pénteken benyújtott, az alkotmányt is módosító törvényjavaslat.
Ha az Országgyűlés elfogadja a szocialisták indítványát, akkor 2010. január 1-jétől megszűnik a képviselők költségtérítése és kedvezménye. Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt indítványozza, hogy a képviselők a jövőben havonta "javadalomban" részesüljenek. Ez tiszteletdíjból - alapdíjból és pótdíjból - és pótlékból, illetve lakhatási támogatásból állna.
Megszűnne tehát a költségtérítés, az azt felváltó "javadalom" - a magánszemélyekkel azonos módon - pedig az szja-szabályok szerint adózna. Az új szabályok kimondanák, hogy a képviselők pótlékának mértéke attól függ, hogy milyen messze laknak Budapesttől, lakhatási támogatást pedig a vidéki képviselők kaphatnának a havi alapdíj 50 százalékának megfelelő összegben, egyik esetben sem nőne ennek mai összege.
A jövőben költséget csak számla ellenében lehetne elszámolni - az szja-adóbeválásban.
Info Rádió

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc