Megúszható a szégyenlista? A NAV engedékenyebb lett a feketefoglalkoztatókkal
Júliustól él az a könnyítés, amely szerint évente egyszer, a bírság megfizetésével kérheti törlését az érintett vállalkozás a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvános listájáról; az adóhivatal honlapján hétfőtől elérhető a részletszabályokat közérthetően összefoglaló tájékoztató - hívta fel a figyelmet legfrissebb közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Emlékeztettek: azt a vállalkozást, amely nem jelenti be alkalmazottját és szerepel a listán, automatikus kizárják a költségvetési forrásokból finanszírozott pályázatokból.
Júliustól már 32 adózó kérelmezte a közzététel kiváltását. A kérelmezők mindegyikénél teljesültek a jogszabályi feltételek, és befizették az összesen több mint 100 millió forintnyi bírságot, így a NAV törölte a cégeket a közzétételi listáról.
A munkavállalók bejelentésének elmulasztását a NAV kiemelten szankcionálja, tekintettel arra, hogy az illegális foglalkoztatás nemcsak a tisztességes vállalkozások és a költségvetés érdekét sérti, hanem a munkavállalók jogait is
- hívták fel a figyelmet.
A szabályszegők kétmillió forintos bírságot kockáztatnak, valamint az üzlet bezárását és kizárást a kedvezményes adózási módokból. A bejelentést elmulasztó vállalkozás adatait a NAV nyilvánosságra hozza a honlapján, és az adatok csak két év elteltével kerülhetnek le onnan. Amíg szerepelnek a listán, esélyük sincs a költségvetési forrásból finanszírozott pályázatokon - ismertette az adóhivatal.
A NAV továbbra is következetesen fellép az adóügyi jogsértések ellen, ugyanakkor lehetőséget kínál arra is, hogy a vállalkozások éljenek a szankció megváltásának lehetőségével. Az új jogintézményt részletesen ismertető, sokak számára hasznos tájékoztató már elérhető a NAV honlapján - olvasható a közleményben.
Ezekből a szektorokból kerül ki a legtöbb feketén foglalkoztatott munkavállaló
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
- A szingapúri dolgozók kevesebb mint kétharmada boldog: ezek a fő okok 1 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 1 hete
- Rejtett csapdák a külföldi munkavállalóknál: sok cég már belefutott 1 hete
- Szabadságon vannak, csak nem szóltak róla – így verik át a cégeket a dolgozók 2 hete
- Így érzik magukat a munkavállalók: elkötelezettség, stressz és a vezetők szerepe 2 hete
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 2 hete
- Gyermekes munkavállalók juttatásai 3 hete
- Félnek a jövőtől? - A fiataloknak már nem a fizetés a legfontosabb a munkahelyen 3 hete
- Miért nem elég a sörhűtő 2026-ban? 4 hete
- Nyugdíj melletti munka 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?