kapubanner for mobile

Megválasztották a legjobb bérszámfejtőt

Füleki Magdolna nyerte el a Bérügyvitel Bajnoka címet a júniusban meghirdetett versenyben.

Lezárult a júniusban meghirdetett, első magyarországi bérszámfejtő verseny, csütörtökön kihirdették a tíz legjobb bérszámfejtő névsorát, a Bérügyvitel Bajnoka címet Füleki Magdolna nyerte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) és a NEXON által szervezett szakmai versenyen.

Bár a munkabérek kifizetésének akár egy-két napos csúszása címlapokra képes repíteni egy céget, azt a bérszámfejtőkön kívül kevesen tudják, hogy az adók és járulékok területén a már meglévő rendkívül összetett rendelkezések mellett is szinte havonta születik egy-egy újabb jogszabály, módosítás. A bérügyviteli szakembereknek emellett a humánügyvitelt érintő évi 10-12 törvénymódosító csomag több száz változásához is szinte azonnal kell tudniuk alkalmazkodni, miközben a számfejtésben és a kötelező hatósági adatszolgáltatásokban elkövetett tévedésekért esetenként akár sok millió forintos büntetést rónak ki a vállalatokra - ismertetik közleményükben a verseny szervezői.

A 2013 júniusában meghirdetett első bérszámfejtő versenyt azért hirdette meg NAV, a BGF és a Nexon, hogy a bérszámfejtés szakmai presztízse és gazdasági, vállalatirányítási jelentősége javulhasson. A szervezők célja, hogy a verseny legjobb 100 résztvevője számára átadott elismerő tanúsítvány országosan elismert értéket jelentsen a hazai munkaerőpiacon.

A kezdetben ötszáz nevezővel indult, majd idővel mintegy nyolcszáz fősre duzzadt bajnokság első fázisa négy feladatsorból állt, melyeket a NEXON e-learning keretrendszerében havonta oldottak meg a versenyzők. A verseny záróakkordja a november 14-én megtartott döntő volt - ezúttal már a versenyzők személyes részvétele mellett.

A NEXON által biztosított bruttó kétmillió forint összdíjazású bajnokság nyertesei pénzbeli, valamint tárgyi jutalomban részesültek. Azoknak, akik szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói és kiemelkedő eredményt érnek el a versenyben, a NEXON ösztöndíjat, továbbá féléves gyakornoki munkahelyet biztosít. A bajnokságban legtöbb pontszámot elérő száz résztvevő emellett a NAV, a BGF és a NEXON képviselői által aláírt, szakmai kiválóságot igazoló tanúsítványt kap.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt

A technológiai óriások, a Meta és a Microsoft jelentős leépítéseket hajtottak végre, munkaerőpiaci stratégiájukat az AI-ba való jelentős... Teljes cikk

Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk

A munkaerőpiac dinamikája folyamatosan változik, és ezzel együtt új kifejezések és jelenségek is megjelennek. Két ilyen friss kifejezés a 'CV botox'... Teljes cikk

Bérlopás: Egy kaliforniai vállalkozó több mint 468 ezer dollárt fizet vissza munkavállalóinak

Egy szövetségi vizsgálat feltárta, hogy egy kaliforniai építőipari vállalkozó nem fizette ki megfelelően 137 munkavállalóját, elmaradt bérekkel,... Teljes cikk