kapubanner for mobile

Mennyi a hazai átlagfizetés? – itt a lista pozíciónként

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A közelmúltban jelent meg a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat éves, szakmánkénti kereseti statisztikája. A több száz pozíció közül gyűjtöttünk olyanokat, amelyekben sokan dolgoznak illetve amelyek érdekesek. A számokból az látszik, hogy a diplomás szakmák sokkal jobban fizetnek, mint a középfokú végzettséggel betölthetőek.

A közelmúltban jelent meg a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat éves, szakmánkénti kereseti statisztikája. A több száz pozíció közül gyűjtöttünk olyanokat, amelyekben sokan dolgoznak illetve amelyek érdekesek. A számokból az látszik, hogy a diplomás szakmák sokkal jobban fizetnek, mint a középfokú végzettséggel betölthetőek.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) évente közli foglalkozásonként az átlagkereseteket. A lista a hivatalosan bejelentett fizetési adatok alapján áll össze és minden cégtípus, állami szervezet szerepel benne. Válogatásunkban kifejezetten a nem vezetői munkakörökre fókuszáltunk. Két számadatot szerepeltetünk: az első a havi bruttó alapbér, a második pedig a bruttó jövedelem, ami az alapbéren kívül a különféle juttatásokból, bónuszokból áll össze.

Élen a légiforgalmi irényító, aztán jönnek a pénzügyesek

Amint a számokból kitűnik, a legjobban fizetett szakma a légiforgalmi irányító, 1,7 millió forinttal. Ezt a tevékenységet egyébként a Hungarocontrol végzi Magyarországon. Közelítenek az 1 millióhoz a tőzsde és pénzügyi ügynökök (közismerten brókerek) 962 ezer forinttal. A többi pénzügyi pozíció is az átlag feletti, 500-600 ezer forint közötti sávban található. Jól megfizeti az állam a bírákat (676 ezer), az ügyészeket (612 ezer). A versenyszféra alkalmazottai közül 500 ezer forint körüli átlaggal számolhatnak a mérnöki, informatikai munkát végzők. A minőségbiztosítási mérnökök például 504 ezer forintot keresnek.

Az egészségügyben látszik az utóbbi időszak béremelésének hatása. A szakorvosoknál bruttó 498 ezer, az általános orvosok 345 ezer forintos jövedelmet mért az állami statisztika. Humán diplomával átalában a 250-350 ezer forint közötti sávban keres az ember.

200 ezer forint alatt szakmunkásként

Ha nincs diploma, hanem szakmunkás végzettséggel vág neki az ember az álláspiacnak, akkor a vendéglátásban, az építőiparban 140-200 ezer forint közötti összegre számíthat. Igaz, sokszor a hivatalos adat csalóka, a zsebben több landol...

" "
Havi bruttó átlagbérek (forintban)
Pozíció Alapbér Jövedelem
Mérnök, informatika, természettudományok
Építészmérnök 287 247 316 898
Gépészmérnök 426 598 480 299
Villamosmérnök (elektronika) 421 683 478 664
Mezőgazdasági mérnök 301 624 335 861
Minőségbiztosítási mérnök 412 663 504 815
Szoftverfejlesztő 483 454 534 320
Rendszergazda 324 117 368 298
Fizikus 330 597 389 429
Matematikus 407 285 456 450
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek