Megjelent: 5 éve

Mennyit keres egy ingatlanközvetítő?

Kevés szakmában annyira nagy a szakadék a fizetésekben, mint az ingatlanközvetítőknél. A nullától a milliós nagyságrendig terjed a skála akár ugyanannál az értékesítőnél. Ennek az oka a jutalékos fizetés, a többség ráadásul nem alkalmazottként, hanem vállalkozói státuszban tevékenykedik. S hogy mennyi kereshető egy átlagos hónapban?

Kevés szakmában annyira nagy a szakadék a fizetésekben, mint az ingatlanközvetítőknél. A nullától a milliós nagyságrendig terjed a skála akár ugyanannál az értékesítőnél. Ennek az oka a jutalékos fizetés, a többség ráadásul nem alkalmazottként, hanem vállalkozói státuszban tevékenykedik. S hogy mennyi kereshető egy átlagos hónapban?

Zsolt 40 éves. Eredetileg műszaki szakközépiskolát végzett, korábban évekig technikusként dolgozott. 15 éve módosított pályát - elvégzett egy ingatlanértékesítő OKJ-s tanfolyamot, azóta ingatlanközvetítő. Döntését nem bánta meg. Dolgozott már franchise cégnél és kisebb irodáknál is, most a maga ura. "Anyagilag most sincs okom a panaszra. Igaz, a válság miatt eléggé visszaesett a piac. A válság előtt, ha jól jött ki a lépés, volt rá eset, hogy egy nap 2 milliós jutalék folyt be több, régebb óta árult ingatlan eladásából"- idéz fel egy emlékezetes pillanatot. Azt is gyorsan hozzáteszi, hogy ez a csúcs, hullámvölgyben is volt része bőven. Előfordul, hogy gyakran hetekig-hónapokig alig csordogál valami a kasszába. Manapság már jobban meg kell küzdeni minden üzletért.

A szakma csúcsidőszaka, a 2000-es évek eleje sokak kedvét meghozta, körülbelül 30 ezren végezték el az OKJ-s ingatlanközvetítői képzést, ám ennél sokkal kevesebben maradtak a pályán.

"Jelenleg 5-6 ezer körülire becsüljük az értékbecslőként és ingatlanközvetítőként dolgozók számát"- mondja Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) elnöke. A szakmában dolgozók körülbelül fele a két nagyobb franchise iroda - Duna House az Otthon Centrum - hálózatánál értékesít ingatlanokat. A többiek kisebb irodáknál vagy egyéni közvetítőként dolgoznak. Szinte kizárólag vállalkozói státuszban, nagyon kevés az alkalmazott.

Nagy franchise iroda értékesítőjeként, átlagos teljesítménnyel 150-170 ezer forint körüli összeg kereshető havonta (pontosabban ekkora nettó összegről állítható ki számla). A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat bérstatisztikájában pedig bruttó 192 ezer forintot említenek "ingatlanszakmai tevékenységek" címszó alatt. Igaz, ez csak az alkalmazotti fizetéseket tartalmazza.

Havi 3,7 millió forint a csúcskereset

Az átlag azonban elfedi a szélsőségeket. Van olyan hónap, hogy az értékesítőnek egy forint bevétele sincs, míg máskor több százezres összeg folyik be. Az egyik ismert franchise-rendszerű cég legutóbbi értékesítői versenyének abszolút győztese például 3,7 millióval zárt egy sikeres hónapot. Igaz, ehhez nagy munkatempó, több nagy értékű ingatlan értékesítése és jó adag szerencse is kellett.

Nem mindegy az sem, hogy franchise irodánál, kisebb cégnél vagy egyéni vállalkozásban történik az ingatlanok értékesítése. A nagyobb franchise irodák 5 százalék körüli értékesítési jutalékot kérnek az ingatlant eladójától (egy 10 millió forintos ingatlan esetén 500 ezer forintot). Ebből az ingatlanközvetítő részesedése az adott cég szempont és bónuszrendszerétől függően 20-30 százalék körül alakul (a példánál maradva 100-160 ezer forint). Akkor magasabb a jutalék - 40-50 százalék - ha a vevőt és az eladót is ugyanaz az értékesítő hozta be a rendszerbe - ez azonban elég speciális eset.

A kis irodáknál az eladási jutalék fele jár

A kisebb hálózatok vagy néhány fős irodák már 3-4 százalékért is vállalják az ingatlanok értékesítését. Gyakran mégis itt jobban járhat az ingatlanközvetítő, mert az iroda jutalékának akár a fele is az övé maradhat. "Úgy tapasztaltuk, hogy a válság erőteljesen szelektált az ingatlanközvetítők között. Régebben mi is sávos jutalékrendszerben számoltunk - de már átálltunk arra a rendszerre, hogy az értékesítő a jutalék felét kapja meg a sikeres értékesítést követően. Érdemes megbecsülni a jó szakembert, mert sajnos egyre nehezebb ilyet találni "- tudtuk meg Varga Andreától, a Gold House Ingatlan és Hitelcentrum ügyvezetőjétől. Náluk így most a 10 milliós ingatlan példájánál maradva, a 4 százalékos, 400 ezer forint összegű jutalék felét, 200 ezer forintot számlázhat ki az ingatlanközvetítő a sikeres adásvételt követően.

Az ingatlanközvetítést magánszemélyként végzők általában szintén a 3-4 százalékos tarifával dolgoznak. Így bruttó 300-400 ezer forint ütheti a markukat a 10 milliós ingatlan példájánál maradva. Mégsem lehet egyértelműen eldönteni, melyik felállásban jobb dolgozni. Látszólag a franchise-oknál dolgozók kisebb jutalékkal számolhatnak, csakhogy a nagy irodák kiterjedése, ismertsége és a lényegesen több megbízás miatt összességében mégis magasabb jutalékszintet is elérhetnek, mint a kis irodáknak dolgozók vagy a magányos közvetítők. Ugyanakkor az is megeshet, egy ügyes, jó kapcsolatrendszerrel rendelkező egyéni közvetítő jár jobban.

10-15 ezer forint értékbecslésenként

Az értékbecslők díjazása már egész másként alakul. A válság itt alaposan lenyomta az árakat, a megbízások is ritkultak. Az értékbecslői munkát is csak OKJ-s bizonyítvány birtokában lehet végezni. Egy-egy ingatlanirodának vagy egyéni vállalkozónak jelenleg 20-30 ezer forintot fizetnek egy értékbecslésért - amennyiben az értékbecslő dolgozik irodának, vállalkozásnak úgy csupán az összeg 40-60 százalékát kapja meg számlára.

Ráadásul az értékbecslésre váró ingatlanok nagysága sem döntő a díjazásnál. Egy garzonlakás és egy 200 négyzetméteres lakás értékbecslése esetén az értékbecslő legfeljebb rövidebb idő alatt végez a munkával, de utóbbinál sem hoz a nagyobb alapterület és érték magasabb megbízási díjat. Máshogy alakul az értékbecslői díjazás, ha a hitelfelvétel nagyobb létesítmények, irodaépületek kapcsán aktuális. Ebben az esetben a 150-300 ezer forint körüli megbízási díj 40-60 százaléka lesz az értékbecslőé. Ehhez azonban nem elég az OKJ-s bizonyítvány. Ezeknél a megbízásoknál már a felsőfokú műszaki és gazdasági diploma megléte is elvárt…

Takács Gabriella

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Diákmunka tanulás mellett Dániában

Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk

Álláslehetőségek Dániában

Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk

Munkajogi kisokos (új) dolgozóknak

Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk