Mennyit keres egy katona?
Kalandvágy, menekülés a munkanélküliség elől, hazafiasság. Többek között ilyen okból célozzák meg évente sokan a katonai pályát. Tavaly közel 5 ezren érdeklődtek a Magyar Honvédség toborzóirodáiban, végül körülbelül 800 fő kapott szerződést. A kezdő fizetés nem vonzó, ám egy külszolgálattal már megalapozható a jövő.
A katonai pálya iránt elhivatottságot érzők elsőként Magyar Honvédség (MH) toborzóirodáiban érdeklődhetnek a részletekről. Ha az első elbeszélgetés után is megmarad a motiváció, a pályázók előbb regisztrálnak, majd jelentkezési lapot töltenek ki. Ezt követően pszichikai, fizikai és egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesznek majd részt a leendő katonák. A kötelező feladat többek közt 3,2 km futás, meghatározott időre - huszonéveseknél 15-20 perc az átlagos szintidő - de meghatározott számú fekvőtámaszt és felülést is el kell tudniuk végezni 2 perc alatt.
Közel 5 ezer érdeklődő - 800 fő ért célba
A legtöbb katonának jelentkező egyébként jellemzően ezeken a megmérettetéseken "vérzik el.". És íme néhány számadat: "2011-ben mintegy 4800-an keresték fel érdeklődőként a MH toborzóirodáit - ám ténylegesen csak 1170 fő, a jelentkezők közel 40 százaléka adta le jelentkezési lapját is. Köztük 80-an voltak a nők. Az MH a toborzási követelmények teljesítése után végül 837 fővel: 792 férfival és 45 nővel kötött szerződést"- összesíti a toborzás számszaki részét Kálmán László, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának alezredese. A jelentkezők testfelépítése, külső megjelenése mindenesetre gyakran megtévesztő - a katonalét egyáltalán nem a daliás külsőn és a testépítőket megszégyenítő izomzaton múlik. "Gyakran találkozunk azzal, hogy egy látszólag kevésbé alkalmas jelentkező a fizikai alkalmassági vizsgálaton nyújtott teljesítménye alapján lényegesen jobb állóképességgel rendelkezik, mint egy külsőre mutatós, aki viszont nem hozza az elvárt szintet"- oszlatja el az előítéleteket Szabó József ezredes, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség (HVK SZCSF) Toborzó és Humánszolgálati Osztály osztályvezetője.
Menekülés a munkanélküliség elől?
A szerződéses katonának jelentkezés motivációi még mindig elég vegyesek. Rengetegen a hazafiasság, a bátorság, a kaland, az izgalmas fordulatokban gazdag külszolgálatok és a társadalom számára végzett hasznos tevékenységek miatt jelentkeznek. A folyamatból a média szerepe is kihagyhatatlan. "Megfigyeltük, hogyha egy adott időszakban rendszeresek a médiamegjelenéseink, mindig látványosan nő a társadalomban az egyenruhások tisztelete és érzékelhetően megugrik a katonai szolgálat iránt érdeklődők száma is"- magyarázza Kálmán László alezredes.
Számít az is, hogy nem kötelező katonának lenni. "Az emberek a tapasztalatok szerint sokkal szívesebben vesznek részt olyan dolgokban, amelyek nem kötelezőek. Amióta nincs kötelező érvényű sorkatonai szolgálat és önként lehet még szerződéses katonának is jelentkezni, azóta egyre nagyobb tért hódít a military-életérzés - még a hölgyek körében is"- magyarázza Szabó József ezredes. Mindemellett egyre elterjedtebb jelenség a munkanélküliségre is a katonaságnál keresni a megoldást. "Sokakat a biztos munkahely, a szerény, de stabil, kiszámítható egzisztencia vonz a katonai pályára: ezekben az állami hátterű pozíciókban ugyanis nincs szürke, vagy feketemunka, nincs trükközés a járulékokkal"- mondja Szabó József.
Mennyit keresnek?
A honvédségi bérstruktúra és a katonai életpálya-modell éppen folyamatban lévő átalakítása miatt az MH egyelőre nem kívánt tájékoztatást nyújtani a hivatásos katonák jövedelméről. Annyit kiderítettünk, a szerződéses katonák fizetsége illetményből, pótlékokból áll össze. A havi alapilletmény 106 ezer forint, őrvezetőként 117 ezer, tizedesként 119 ezer, szakaszvezetőként 130 ezer, míg őrmesterként bruttó 142 ezer forint forint. Amennyiben az átlagosnál nagyobb igénybevétellel és nehezebb körülmények között teljesítenek szolgálatot, úgy jogosultak például nyelvi, készültségi, búvári vagy gyakorlati pótlékra. A sok pénz a külföldi kiküldetésekben van. Igaz, a pénzzel arányosan a veszély is növekszik. Egy Afganisztánban szolgálatot teljesító magyar szakaszvezető nettó 600 ezer forintot keres, tiszti beosztásban pedig már közel 800 ezret.
Mi a helyzet más országban?
Az USA-ban például középiskolai végzettséggel a tarsolyban és 1-2 év tapasztalattal bruttó 36 ezer dollárt (8 millió forint) keresnek a szerződéses katonák évente. Legalább főiskolai végzettséggel és húsz éves tapasztalattal már évi bruttó 112 ezer dollárról (25 millió forint) beszélhetünk. Norvégiában főiskolai végzettséggel és 1 év munkatapasztalattal bruttó 200 ezer norvég korona (7,6 millió forint), míg Luxemburgban ugyancsak diplomásként bruttó 35 ezer eurót (nettó 20 ezer eurót) kapnak a szerződéses katonák évente. A külföldi kiküldetés - különösen ha veszélyes helyre szól - itt is sokkal több pénzt ér.
Takács Gabriella
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- 1 millió forintos fizetés a mezőgazdaságban? Itt lehetséges 2 hete
- Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok? 3 hete
- Mennyit lehet keresni diákmunkával? 3 hete
- Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára 3 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete és annak változása néhány kiemelt csoportban 4 hete
- Kevés pénz, kevés esély - miért nem terjed el a részmunkaidő Magyarországon? 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket. 1 hónapja
- Mindenki tudja, mennyit keres a másik - új korszak a munkahelyi kultúrában 1 hónapja
- Meglepően versenyképesek a gyorséttermi fizetések 1 hónapja
- Mennyit keresnek a mérnökök? – itt vannak a friss számok a gyártásból 2 hónapja
- Hihetetlen, mennyivel keresnek többet a magyar focisták a magyar átlagbéreknél 2 hónapja