Mi Hazánk: saját sikerünk a vendégmunkástörvény visszavonása
Pártja tiltakozásának sikereként és támogatottságuk növekedésének eredményeként értékelte Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón, hogy "meghátrált a Fidesz a vendégmunkások importjában".
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium csütörtökön közölte, hogy tovább szigorítja a bevándorlással és munkavállalással kapcsolatos szabályokat, ezért új törvényjavaslatot készít.
Dócs Dávid arról beszélt: semmilyen formában nem támogatják, hogy tömegesen érkezzenek Magyarországra vendégmunkások, ehelyett azt tartják célnak, hogy a külföldre távozott magyarok hazacsábításával töltsék be a hazai munkahelyeket.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a Mi Hazánk Mozgalom nem az akkumulátorgyártásra építené a magyar gazdaságot, hogy aztán az ágazatban dolgozó multinacionális cégek külföldi vendégmunkásokat hozzanak ide tömegesen, hanem a hazai kis- és középvállalkozókat támogatná.
Nem szeretnénk, ha bevándorlóország lennénk - fogalmazott Dócs Dávid, aki szerint már most is "százezerszám" vannak itt vendégmunkások, miközben közel egymillió magyar "hagyta el az országot gazdasági menekültként".
Azt mondta: olyan "elenyésző számban" engednének az országba vendégmunkásokat, ami a magyar társadalomnak "még nem teher". Mi nem idegengyűlölők vagyunk, mi egészen egyszerűen a hazánkat féltjük - közölte Dócs Dávid.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?