kapubanner for mobile

Mielőbb nyilatkozzanak a közszférában dolgozók!

Március 15-ig kell a közszférában és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél dolgozóknak, valamint a hivatásos nevelőszülőknek nyilatkozatot tenniük a munkáltatóiknak a bérkompenzáció érdekében, de jobb mielőbb, hogy azt már a február bérükkel megkapják - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel kedden.

A kormányrendelet a fenti körben biztosítja, hogy 2012-ben a nettó, kézhez kapott rendszeres kereset ne csökkenjen akkor sem, ha a 2011. és a 2012. évi adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék a munkavállalókat. Az NGM felhívja a figyelmet arra, hogy a munkáltató csak a nyilatkozat beadását követően tudja megküldeni a bérkompenzációs igényt az illetményszámfejtő helynek. Akinek február 15. után érkezik be a kérelme, annak a februári bérében még nem jelenik meg a bérkompenzáció összege.

Abban az esetben, ha valamilyen okból kifolyólag - szabadság, betegség - a februári bérek számfejtését megelőzően a munkavállaló nem tud nyilatkozni, a kompenzáció ebben az esetben sem veszik el, azt 2012. március 15-ig benyújtott nyilatkozata esetén visszamenőlegesen megkapja.

A jogszabályok szerint a közszféra alkalmazottai az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél dolgozók, illetve a helyi önkormányzatok feladatai közé tartozó közszolgáltatások ellátását végzők. A közszférába tartoznak a különböző hivatalokban, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia Titkárságának dolgozói, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél alkalmazottak, s a Köztársasági Elnök Hivatalának és az Országgyűlés Hivatalának munkatársai is. Ugyancsak a közszférában dolgoznak a rendőrség, a büntetésvégrehajtás és a katasztrófavédelem szerveinél alkalmazottak, az igazságügyben dolgozók, valamint a honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk