Miért dolgozik olyan kevés nő az informatikai szektorban?
Ezer diplomás nőből csupán 29 végez informatikusként. A Microsoft DigiGirlz néven rendezett programokat, hogy népszerűsítse a fiatal nők körében a pályát.
A Microsoft Magyarország rendezvénysorozatot szervezett középiskolás és egyetemista diáklányok számára. A DigiGirlz célja, hogy a lányok megismerjék a technológiai szektor karrierlehetőségeit, egyúttal pedig betekintést kapjanak a legfejlettebb technológiák világába. A rendezvényt 18 helyszínen tartják meg Közép-Kelet Európa különböző országaiban, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az IT-szektornak több női munkaerőre van szüksége.
Az IT-szektor mind nemzetközi szinten, mind hazánkban nagyon kevés nőt foglalkoztat arányaiban – írja a cég közleménye. Míg 1000 felsőfokú végzettségű férfiből 95 szerezte diplomáját informatikai területen, addig 1000 nőből csupán alig több mint negyedannyi, 29. A becslések szerint, ha annyi nő vállalna a digitális szektorban munkát, mint amennyi férfi, akkor Európa GDP-je 9 milliárd euróval növekedne.
"Mind a mai napig élnek azok a nemi előítéletek, amelyek sajnos sok tehetséges fiatal nőt tartanak vissza attól, hogy felfedezzék a technológiai szektor számukra is sok izgalmat rejtő karrierútjait," mondta el Berzsenyi Márta, a Microsoft Magyarország HR-menedzsere.
A Microsoft Magyarországnál tartott DigiGirlz eseménysorozat a Nők a Tudományban Egyesülettel közreműködésben jött létre. Mind az egyetemisták, mind a középiskolások 3-3 napon keresztül nyerhettek betekintést a világ egyik legnagyobb számítástechnikai eszközszállító és szolgáltató vállalatának a működésébe, a rájuk váró karrierlehetőségekre, illetve a számukra is érdekes technológiai megoldásokba. Emellett pedig természetesen szabadon beszélgethettek a cégnél különböző pozíciókban dolgozó hölgyekkel, akik megosztották velük a karrierjükkel kapcsolatos személyes tapasztalataikat.
A DigiGirlz egyik fontos eleme a Mentoring program, melyben pályázat útján vehetnek részt azok a fiatalok, akik az eseménysorozaton megjelentek. A Microsoft munkatársai önkéntesen vállalnak mentor szerepet, támogatást nyújtva a mentoráltak részére.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?