Miért nem szabad konyhai maradékkal etetni a kutyát?
Sok gazdi számára ma már nem is kérdés, hogy négylábú kedvencüknek nem ajánlott házi kosztot adni. Némelyek azonban még mindig nem értik, hogy mi a gond az emberi étellel, hisz ha nekünk jó, akkor a kutyának mi baja lehet tőle? Ideje hát tisztába tenni a dolgokat.
Eltérő tápanyagigények
Némelyek egyenesen úgy kezelik a kutyájukat, mintha a gyerekük lenne: babusgatják, beszélnek hozzá, együtt alszanak vele. Ezzel egy szintig nincs is semmi gond, de nem szabad elfelejteni, hogy a kutya sosem lesz ember.
Ezt pedig az etetésekor szem előtt kell tartani. Az ebek ugyanis ragadozók, ezért teljesen más az emésztésük és a tápanyagszükségletük is. Nagy arányban igénylik például az állati fehérjéket, és csak kisebb mértékben a gabonákat, gyümölcsöket. Már csak ezért is érdemes teljes értékű eledellel, például a Petgurunál kapható N&D kutyatáppal etetni kedvencedet.
A prémium eledelek gyártói ugyanis pontosan tisztában vannak a kutyák igényeivel, a tápok összeállítását pedig gondos kutatómunka előzi meg. A gyártás során szem előtt tartják a minőségi követelményeket, és természetesen nem maradhat el az ellenőrzés sem, mielőtt az eledel kereskedelmi forgalomba kerül.
Ne hidd, hogy a kutyatáp miatt kedvenced étrendje egyhangú lesz, ugyanis a tápok között is többféle ízesítés létezik. Hogy csak párat említsünk: bárányos-áfonyás, csirkés-gránátalmás, bárányos-sütőtökös-áfonyás, fürjes-quinoás, kacsás-kókuszos, tőkehalas-narancsos. Micsoda ízorgia! Ezeket akár váltogathatod is, de némely kutyának nem okoz gondot, ha mindig ugyanolyan eledelt kap.
Ugyanis a kutyáknak jóval kevesebb ízérzékelő receptoruk van, mint nekünk. Tehát ők nem annyira kulináris élményre vágynak, ha esznek, csak arra, hogy tele legyen a pocakjuk.
Nemcsak egészségtelen, hanem mérgező is lehet!
Több olyan élelmiszer is létezik, amelyek emberi fogyasztásra teljesen alkalmasak, a kutyák számára viszont egyenesen károsak. Ilyen például a hagyma, a csokoládé, a cukorka, a tehéntej, a kávé, az édesítőszerek és a sós rágcsálnivalók.
A zsíros, fűszeres ételek szintén nem ajánlottak, ugyanis a kutya szervezete nehezen tudja őket megemészteni. Ezért hiába gondolod azt, hogy egy kis pörkölt nem fog ártani neki, hiszen sok hús van benne, inkább ne kínáld meg vele.
A cukros üdítők és alkoholos italok is ártalmasak, úgyhogy ezektől is tartsd távol az állatot, és kerti partin vagy házibuliban se engedd a vendégeknek, hogy szórakozásból berúgassák a kutyát! Komoly egészségügyi kockázatot jelent az életére!
Hidd el, kedvencedet semmiféle hátrány nem éri, ha csak teljes értékű eledelből (meg esetleg némi jutalomfalatból) áll az étrendje.
Rászoktatod a kunyerálásra
Sok gazdi nem tud ellenállni kutyusa könyörgő tekintetének, amikor az ebéd közben a lába körül sündörög. A legnagyobb hibát azonban azzal véted, ha ilyenkor adsz neki az ételedből. Egyrészt a már említett okok miatt, másrészt ezzel könnyen rászoktatod a kunyerálásra.
Ezt a szokást a kutyák könnyen felveszik, viszont annál nehezebb kinevelni belőlük. Pár alkalom után már azt veszed észre, hogy nem lesz egy nyugodt étkezésed sem, mert kedvenced végig ott fog követelőzni pár finom falatért. Ezt a viselkedést pedig egyszerűbb megelőzni, mint megszüntetni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
- Milyen tulajdonságokkal bír az ideális macskafekhely? 7 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 8 hónapja
- Heti 1 órában dolgozónak mennyi szabadság jár? 9 hónapja
- Egészséges étkezés rohanó hétköznapokra 9 hónapja
- Waltz fonal kisokos: Mit érdemes tudni róla? 13 hónapja
- A kutyás inkább vezető, a macskás keményebben dolgozik? Mit árul el a háziállatunk a munkánkról? 1 éve
- Egészséges étkezés mesterfokon: így változtass az életeden 1 éve
- Egészségesebb élet barnarizs-fehérjével 1 éve
- "Hídember szerepkörben" - Dévényi Edit AI konzulens 1 éve
- Grillezés mesterfokon 2 éve
- Lángos, az örök kedvenc 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?