kapubanner for mobile

Miért nem tanulnak jól a szegény gyerekek?

A képességek kifejlődését megakadályozó életkörülmények a felelősek azért, hogy a szegényebb családi háttérrel rendelkező gyerekek gyengébben teljesítenek az iskolában, és kisebb valószínűséggel mennek egyetemre - állítják a szakemberek.

A Pszichológia Tudományi Alapítvány gondozásában megjelenő Psychological Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a gazdagabb, illetve szegényebb családból származó gyerekek teljesítményében mutatkozó különbségek már kétéves korban kimutathatók. Ennek oka azonban nem a genetikai adottságban, hanem a szegényebb gyerekek otthoni körülményeiben keresendő.

Egy korábbi tanulmány szerint a gazdagabb és szegényebb gyerekek közötti szakadék már az életük korai szakaszában, még az iskola megkezdése előtt kialakul. "A szegényebb gyerekek nem teljesítenek jól az olvasásban. Hibásan ejtik ki a szavakat, és sok más olyan elmaradásuk is van, amelyek kulcsfontosságúak lennének a tanulás kezdetén" - mondta Elliot M. Tucker-Drob, az Austin állambeli Texas Egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. A szakemberek most arra voltak kíváncsiak, hogy ez a szakadék a gyermekek mely életszakaszában mutatkozik meg először.

A kutatók a világ különböző részein élő egypetéjű- és kétpetéjű ikrek adatait elemezték. A 750 ikerpár mentális képességeit tízhónapos, majd kétéves korukban is megvizsgálták: képeket kellett összepárosítani, kockákat egy bögrébe helyezni és színek szerint szétválogatni tárgyakat. A résztvevők társadalmi-gazdasági helyzetét a szülők iskolai végzettsége, foglalkozása és jövedelme alapján határozták meg.

A szegény családból származó gyerekek tízhónapos korukban ugyanolyan jól szerepeltek a teszteken, mint a gazdagabb körülmények között élő társaik. A következő 14 hónap volt az a kritikus időszak, amikor a szakadék növekedni kezdett közöttük. Kétéves korukra a gazdagabb gyerekek sokkal jobban teljesítettek, mint a szegényebb családban élők.

A szakemberek azt a következtetést vonták le, hogy a szegényebb gyerekek otthoni életkörülményeiben van valami, ami gátat szab kognitív fejlődésüknek. Valószínűleg a szegényebb szülőknek sem idejük, sem energiájuk nincs meg ahhoz, hogy építő jellegű módon foglalkozzanak gyermekeikkel. Ezért az oktatáspolitika egységes célkitűzésének kellene lennie, hogy csökkentse a szakadékot a gazdag és a szegény gyerekek között - idézte Tuckert a ScienceDaily tudományos hírportál.

InfoRádió/MTI
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek