Kulcsszerepben a HR – mondják a vezérigazgatók
A magyarországi vezérigazgatók bíznak abban, hogy saját cégük növekedni fog a következő egy évben, a magyar és a világgazdaság prosperitásával kapcsolatban viszont kevésbé optimisták. A döntéshozók az innovációban és a humánerőforrás fejlesztésében látják a legnagyobb potenciált. Kilátásaikat és fejlesztési terveiket azonban beárnyékolja az évek óta egyre jelentősebb szakemberhiány. Az idei felmérés során a vállalatvezetők 92%-a mondta, hogy ezt tartja növekedése legnagyobb korlátjának.
A PwC Magyarország munkatársai hatodik alkalommal kérdezték meg és összegezték a hazai vállalatvezetők véleményét, partnerségben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ).
A megkérdezett vezérigazgatók 89 százaléka úgy véli, képesek lesznek növekedni a következő 12 hónapban. A globális és a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatban viszont már kevésbé bizakodóak a vezetők, 39%, illetve 56%-os arányban prognosztizálnak bővülést.
Fejlesztési irányok: innováció és HR

(jobb oldalt a magyar, balra a nemzetközi adatok)
A felmérés során a vállalatvezetők arra is választ adtak, hogy mely területeken terveznek fejlesztéseket véghezvinni versenyképességük növelése érdekében. Magyarországon és világszerte is a folyamatos innováció és a humánerőforrás fejlesztése tűnik a jövő kulcsának, a digitális és technológiai képességek szintén fókuszba kerültek. A hazai válaszadók közül az innováció fontosságát leginkább a pénzügyi és az autóipari vállalatok vezetői emelték ki, míg a humánerőforrás fejlesztésének jelentőségét a kiskereskedelemben illetve a technológiai és távközlési területen hangsúlyozták az átlagosnál nagyobb arányban.
Mi aggasztja a cégvezetőket?

A szakemberhiány, amely már gyakorlatilag az összes céget elérte, minden eddiginél nagyobb mértékben aggasztja a vezérigazgatókat. A túlszabályozottság itthon és világszerte továbbra is nehézséget okoz az üzletmenetben. A szakemberhiány kezelésével ma már szinte minden szervezet foglalkozik, ahogy megfogalmazzák azt az elvárást is, hogy a képzett és alkalmazkodóképes munkaerő rendelkezésre állása kormányzati prioritás kellene, hogy legyen. Emellett a világosan érthető, stabil és hatékony adórendszer iránti igény is hangsúlyosan jelent meg a felmérés során.
13 százalék tervez létszámcsökkentést
„A szakemberhiány égető probléma, kiváltképp annak tükrében, hogy a következő egy évben a munkavállalói létszám növekedése várható mind a hazai, mind a globális szinten vizsgált vállalatok többségénél. Magyarországon a technológiai és távközlési területeken működő cégek, illetve a magántulajdonban lévő vállalkozások munkaerő-felvételi tervei a legambiciózusabbak. Csekély azon szervezetek száma, ahol létszámcsökkentést terveznek – világszerte 16%, míg Magyarországon 13% tervez csökkentést a megkérdezettek közül” - mondta Mekler Anita, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.
Melyek a legfoontosabb készségek?

A kutatás során arról is beszélgettünk a vezérigazgatókkal, hogy ma, amikor minden korábbinál jobban tartanak a szakemberhiánytól, milyen készségekkel rendelkező munkatársakat keresnek. A vezetők szerint a problémamegoldás, az együttműködés és az alkalmazkodóképesség a legfontosabb készségek – ez igaz globálisan és Magyarországon is.
A legnehezebb vezetőket és innovátorokat találni
„Azt látjuk, hogy a szakmai hozzáértésen felül kiemelten fontos tulajdonságok a gépek által nem helyettesíthető készségek, amelyek ma még nehezen mérhetőek. Azok viszont, amelyeket a technológia kiválthat a közeljövőben, némileg háttérbe szorulnak, így például a digitális kompetenciák és a matematikai készségek is. A magyarországi döntéshozók arról is beszámoltak, hogy a legnagyobb nehézséget a vezetői készségekkel rendelkező, illetve a kreativitásban és az innovációban erős munkatársak megtalálása okozza” – tette hozzá Mekler Anita.
Az ember és a gép viszonya
Az elmúlt évek gyors technológiai fejlődését látva a hazai vállalatvezetők sokkal jelentősebb hatásra számítanak a jövőben a technológiaváltozás terén, mint például három évvel ezelőtt, amikor a megkérdezettek 62%-a kalkulált azzal, hogy a technológia a jövőben hatással lesz a versenyre. Ma már gyakorlatilag nincs olyan vezető, aki szerint az iparági és az üzletmenetet érintő átalakulások jelentős részénél ne lenne szerepe a technológiának a következő években.
Jelenlegi prognózisuk alapján a digitalizáció a közlekedést, a kommunikációt és az autóipart fogja leginkább átalakítani. Személyes attitűdjük is változóban van: saját magukra úgy tekintenek, mint akik jó digitális készségekkel rendelkeznek, ami tetten érhető a médiafogyasztási szokásaikban is. A „digitális bennszülöttektől” eltérően azonban csak kisebb részük aktív felhasználója például a közösségi médiának vagy vásárol online.
Kibertámadások és személyes adatok kezelése
Az elmúlt évek technológiai és biztonsági problémáit tapasztalva a vezérigazgatók úgy gondolják, hogy több tényező is csökkenti majd az érintettek bizalmát a saját iparágukban a következő időszakban. Ilyenek például: az informatikai szolgáltatások zavara vagy kiesése; az üzleti információkat érintő kibertámadások és a személyes adatok kezelésére vonatkozó előírások megsértése is. Felsorakoztak a bizalomvesztési elemek közé a közösségi média használatából eredő kockázatok is.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon