kapubanner for mobile

Minta lehet az ózdi Munka és Tanulás program

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Országos szinten is minta lehet az Ózdon elkezdett Munka és Tanulás Program. A képzésben résztvevő hátrányos helyzetű roma férfiak a gyakorlati helyszíneken sajátíthatták el a szakmák alapjait, és közösen újítottak fel három házat - adja hírül a Magyar Rádió.

A romák felzárkóztatását segítette, és értelmes munkát biztosított a résztvevőknek az Ózdon befejezett két turnus. A Munka és Tanulás Program azt a réteget célozta meg, amely alulképzett, így másképp szinte lehetetlen volt elhelyezkedniük.

Balogh Zoltán államtitkár tisztában van a roma réteg legégetőbb problémáival. A társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár Ózdon született, így azt is tudja, hogy a kohászat bezárása ezeket az embereket sújtotta a legnagyobb mértékben. Ennek már 20 éve, de azóta átütő eredményt nem sikerült elérni a foglalkoztatás terén. Balogh Zoltán abban bízik, hogy az ózdi minta nem csak helyben, hanem országosan is folytatódhat.

Magyar Rádió
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek