kapubanner for mobile

Mintegy 200 embert bocsát el a keréktárcsagyár

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Március végén megszüntetik az öntéssel készített könnyűfém felnik gyártását a tatabányai keréktárcsagyárban ezért majdnem 200 ember bocsátanak el az üzemből - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az Otto Fuchs Hungary ügyvezető igazgatója.

Joachim Stachelscheid az intézkedést azzal indokolta, hogy az öntött eljárással készülő kerék tömegtermék és a cég ezen gyártmányfajtája már nem tud versenyezni a kínai és török árukkal.

Az ügyvezető hozzátette, az Otto Fuchs csoport a préskovácsolt kerekek gyártását Meinerzhagenből teljes egészében Tatabányára telepíti át és 2012-2013-ra a termelés felfutását várják.

A prémiumterméknek számító préskovácsolt könnyűfém kerekeket az Audi, a BMW és a Mercedes számára értékesítik, illetve legújabb vevőjük a Volvo - mondta el Joachim Stachelscheid.

A tatabányai üzem forgalma 2009-ben 30 százalékkal esett vissza, 2010-ben 12 százalékos volt az emelkedés, idén az átalakítás miatt mintegy 25 százalékos forgalomcsökkenésre számítanak, konkrét számokat azonban a gyárvezetés nem kívánt közölni.

A gyárat 1995-ben SUOFTEC Kft. néven hozta létre az amerikai Superior Industries és a német Otto Fuchs KG, a világon ez volt az egyetlen keréktárcsagyár, ahol egy üzemben öntött és préskovácsolt darabok is készültek. A hatszáz főnél is több embert foglalkoztató vállalatnál évente 2,2 millió alumínium kereket gyártottak.

Az amerikai fél 2010 nyarán jelentette be, hogy a SUOFTEC Kft.-ben lévő 50 százalékos érdekeltségét eladja a vegyes vállalat másik tulajdonosának, a német Otto Fuchs KG vállalatnak, amely ezzel az üzem 100 százalékos tulajdonosává vált.

Az Otto Fuchs csoport családi vállalkozás, tulajdonosai természetes személyek. A cégcsoport világszerte nyolc gyárat működtet, mintegy 8.000 főt foglalkoztat és három milliárd eurós forgalmat bonyolít. A cégnek az autóiparban, az építőiparban, a napelemek előállításában, a repülőgép-iparban és a gépiparban vannak érdekeltségei.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek