Mintegy 3300 dolgozójától válik meg a Pepsi
A vártnál gyengébb eredményt és jelentős elbocsátást jelentett be a PepsiCo. A társaság 1,2 milliárd dollárt szeretne megtakarítani.
Az üdítőital-piacon lanyha üzletmenettel szembesülő PepsiCo 3300 fős leépítést jelentett be globálisan, annak nyomán, hogy a harmadik negyedben 9,5 százalékkal csökkent a profitja. A leépítésekre hat üzem bezárása miatt kerül sor.
A nagyságra második amerikai üdítőital-gyártó a következő három évben több mint 1,2 milliárd dolláros megtakarítást szeretne elérni, ebből jövőre 350-400 milliót. A megtakarítások nagy részét a márkaépítésbe, a hosszú távú kutatás-fejlesztésbe irányítják.
A cég adózott eredménye 1,58 milliárd dollár lett, egy részvényre 99 cent, az egy évvel korábbi 1,74 milliárd - egy részvényre 1,06 - dollár helyett. Forgalma a harmadik negyedben 11,2 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 10,17 milliárd dollárhoz képest. Az elemzők részvényenként 1,08 dollárt, a forgalomra éppen 11,2 milliárd dollárt vártak.
A PepsiCo a harmadik negyedéves eredmények ismertetésekor azt is közölte, hogy a dollár erősödése gyengíti majd a profitot a negyedik negyedben is. Az idei év egészére most részvényenként 3,67-3,68 dolláros eredményt vár a cég, a korábbi 3,72 dollár helyett.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?