kapubanner for mobile

Elbocsátja 59 dolgozóját az Ipoly Bútorgyár

Adósságai miatt felszámolják a balassagyarmati Ipoly Bútorgyárat; a hitelezők eddig 308 millió forintos követelést jelentettek be, a gyár 59 dolgozójának kiküldték az értesítést a csoportos létszámleépítésről.

Balázs Miklós, a felszámolást végző salgótarjáni Novent Kft. vezetője elmondta: az Ipoly Bútorgyár Zrt.-nél nincsenek meg a termelés folytatásának feltételei, ezért megkezdte a csoportos létszámleépítést, erről csütörtökön küldték ki az értesítést a dolgozóknak. Hozzátette: az emberek jelenleg állásidőn vannak, a felmondást 30 nap múlva kapják meg. Mivel a leghosszabb felmondási idő három hónap, a leépítés július végén fejeződhet be.

A felszámoló közölte: a felmondást megelőzően a gyár vezetői a decemberi bérnek csak 60 százalékát tudták kifizetni. A bértartozás április végéig, valamint a végkielégítés mintegy 80 millió forintot tesz ki. Ezt az összeget várhatóan a bérgarancia alapból és a gyár körülbelül 20 millió forintos vagyonából fizetik ki.

A gyár csak lízingelte ingatlanait, a gépek döntő része pedig jelzáloggal terhelt - mondta a felszámoló. Hozzátette: eddig 36 hitelező jelentett be 308 millió forintos követelést, de a bérek kifizetése után nem látszik esély az adósságok visszafizetésére. Balázs Miklós elmondta: a lízingcéggel együtt nyilvános pályázaton értékesítik az ingatlant és a benne lévő technológiát, szakmai befektetőt keresnek.

Az 1951-ben alapított, iroda- és szállodabútorokat gyártó Ipoly Bútorgyár vásárlói közé tartozott korábban az OEP, a Külügyminisztérium, a Vegyépszer és a Mol, a gyár közbeszerzési eljárások nyerteseként költségvetési szerveknek is szállított, de a zrt.-nek már hónapok óta nem volt megfelelő rendelésállománya.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek