kapubanner for mobile

Mintegy egy millióval kevesebb a rokkantnyugdíjas

A rendszerváltás óta napjainkban jegyzik a legkevesebb rokkantnyugdíjast Lengyelországban. A lengyelnet.hu írása kifejti, mi áll ennek hátterében.

1998-ban a rokkantosított lengyelek száma 2,7 millió volt. Ez a szám szép lassan kezdett apadni, 2011-ben 1,174 millió rokkantnak jutott ez a fajta nyugdíj, tavaly év végén már csak 1 millió 90 ezren éltek e lehetőséggel, és a mostani 1 millió 75 ezres szám is csökkenni a fog az elkövetkező hónapok során a szakemberek szerint.

A lengyelnet.hu szerint mindennek az az oka, hogy a társadalombiztosítás jelentősen megszigorította a rokkantosítás feltételeit, és mielőtt valakinek a rokkantnyugdíjat utalnák, háromszor is ellenőrzik a dokumentumokat. Emellett a korábban megítélt járadékokat újra ellenőrzik.

Marek úr hivatásos tiszt apját meggyilkolták az oroszok Starobielskban, majd a családot Szibériába hurcolták kényszermunkára. A férfi emberi roncsként tért vissza hazájába, ahol sokáig kellett gyógykezelésnek alávetnie magát, hogy munkába tudjon állni. Jelenleg keringési zavarokkal és idegrendszeri problémákkal küzd. Rokkantnyugdíjat kapott, havi 800 zlotyt (kb.56 ezer forint), de a papírok átvizsgálása után már visszavonták ezt a járadékot.

Az Invest Bank egyik fő közgazdásza azt mondja, emlékszik, a kilencvenes években az állam rokkantosított mindenkit, akit lehetett - ez volt a munkanélküliséggel való küzdelem egyik formája, azok is elérhették, akiknek az egészsége minimális csorbát szenvedett, sokszor az is elég volt, ha valakinek fájt a gerince. Ennek lett a következménye, hogy évente legalább 300 ezren kaphattak rokkant nyugdíjat. Abból a 300 ezerből, akik akkor járadékot kaptak, ma csupán 50 ezren juthatnának ehhez.

Most már nem hogy a gerincfájdalma, de két szívinfarktus sem elég, vagy éppen az, ha valakinek hiányzik a keze vagy a lába. A társadalombiztosítás azt mondja, nem azt vizsgálja, hogy valaki egészséges-e vagy beteg, hanem azt, hogy betegsége valamilyen munka elvégzését lehetővé teszi-e vagy sem.

A másik ok, amiért jelentősen csökkent a rokkantnyugdíjasok száma, hogy bevezették a szabályt: amint a rokkantnyugdíjas eléri az öregségi nyugdíj korhatárát, automatikusan nyugdíjassá válik, és ezzel eltűnik a rokkantosítottak listájáról. Régebben ez nem így volt, ha valaki megkapta a rokkantnyugdíjat, azt élete végéig kapta.

A kialakult helyzet erősen párhuzamba állítható a magyarországi viszonyokkal. Erről szóló korábbi cikkünk itt olvasható.

www.lengyelnet.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek