Mit lépnek a taxisok? Uber helyett jön a Taxify
Augusztus elejével érkezik a magyar fővárosba az észt vállalkozás, amely három éve indult. Tájékoztatásuk szerint be fogják tartani a személyszállítókra vonatkozó szabályozásokat, de a modern technológiában az Uber nyomdokain járnak. Még keresik a budapesti sofőröket, írja a Napi.hu.
Kötelezően előírt, fix tarifás alapon, hitelesített taxiórákkal fog működni a Taxify. A fuvarról gombnyomásra e-számlát, bizonylatot is kap az utas. Az utasok elégedettsége itt is nagy szerepet fog játszani, ahogy korábban az Ubernél. A cél, hogy ne legyen várakozás, mindig legyen szabad autó.
Még gyűjti a vállalkozás a budapesti sofőröket, így még nem tudni pontosan hány autóval indulnak majd el. Egyelőre a kereslet felmérése zajlik. A szolgáltatását vasárnap felfüggesztő Uber volt sofőrjei közül már sokan jelentkeztek a cégnél, nekik könnyebb dolguk is van, hiszen megvan a személyszállító vizsgájuk. A cég autói külsőre is taxik lesznek vagyis be fognak sárgulni. Megrendelni pedig mobil applikációval lehet majd őket.
Napi.hu
Még gyűjti a vállalkozás a budapesti sofőröket, így még nem tudni pontosan hány autóval indulnak majd el. Egyelőre a kereslet felmérése zajlik. A szolgáltatását vasárnap felfüggesztő Uber volt sofőrjei közül már sokan jelentkeztek a cégnél, nekik könnyebb dolguk is van, hiszen megvan a személyszállító vizsgájuk. A cég autói külsőre is taxik lesznek vagyis be fognak sárgulni. Megrendelni pedig mobil applikációval lehet majd őket.
Napi.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?