kapubanner for mobile

Mitől versenyképes egy önéletrajz?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Ohiói Egyetem HR-kutatói 200 humánerőforrás-szakembert és fejvadászt faggattak ki, mik a leggyakoribb hibák az önéletrajzokban, amelyek miatt lehet, hogy el sem olvassa egy HR-es a CV-t - írja a Világgazdaság.

Főben járó hiba, ha hiányzik az egyértelmű fókusz a CV-ben, vagyis a bemutatott szakértelem, tapasztalat és a megpályázott munka követelményei között nincs összhang. Egy általános önéletrajz, amelyben nincs fókusz, nem versenyképes. A második baki, ha kötelességtudóan unalmas a CV. Szakértők szerint az önéletrajznak nem szabad csupán a korábbi munkakörök felsorolásának lenni, sokkal inkább a főbb képességeket, elért eredményeket kell bemutatnia.

Ha az életrajz szegényesen szervezett, vagyis például az olvasónak először a hobbikon vagy az általános iskolai tanulmányokon kell átvergődnie, akkor a CV rossz. Előre a lényeget kell szerkeszteni, a főbb tapasztalatokat. Ám az is baki, ha a régi munkaköröket erőteljesen hangsúlyozza valaki. Ha egy önéletrajz túlságosan mélyen foglalkozik az álláskereső korábbi munkahelyeivel, akkor az bizony életkor miatti diszkrimináció kockázatával járhat, vagy túlságosan tapasztaltnak tartják majd a munkakörre. A fontos jártasságok elrejtése -– ez az egyik legkomolyabb hiba.

A szürkének tűnés is komoly veszély, ha valaki sablonokat használ, unalmasan fogalmaz. Mutass kis képzelőerőt az önéletrajzod írása és kivitelezése során --– hangzik a figyelmeztetés. Ám óvakodni kell attól, hogy a CV túlságosan személyes legyen --– hívják fel a figyelmet a tanácsadók.

Világgazdaság

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek