Mobilbotrány a német rendőrségnél
Nem sokáig örülhettek a berlini rendőrök a frissen kapott szolgálati mobilnak, mert a telefonszámok egyik napról a másikra a bűnözők kezébe kerültek. 14 ezer zsarunak ment el a kedve az ingyen telefonálástól.
A német rendőrök szakszervezete szeptember végén a belügyminisztérium hathatós támogatásával intézte el, hogy a főváros rendjére ügyelő 14 ezer egyenruhás alkalmazott megkapja élete első szolgálati mobiltelefonját. Mégpedig azzal a céllal, hogy ez is segítse az egymással való kapcsolattartást, amit a rendőrök - mint annyi más állami hivatal alkalmazottai - nem szívesen tettek a magántelefonnal. Arra hivatkoztak, hogy a fizetés amúgy sem magas, s felesleges azt még a priváttelefon számlájával is csökkenteni. A szolgálatinak viszont annál jobban örültek, hisz a költségek fedezését a berlini rendőrség ígérte, s mindenki arra számított: mostantól - hála a hivatali mobiltelefonnak - jóval sikeresebb lesz a bűnüldözés.
Csakhogy a telefonszámok szinte másnap rákerültek az internetre, s a lista - amely a készülék számát és a tulajdonos nevét tartalmazta - szabad préda lett. Azt ugyanis valaki egyszerűen letöltötte a szakszervezet különlegesen titkos jelszóval védett honlapjáról.
Nem kell a kapcsolat a bűnözőkkel
A szakszervezet rádöbbent: a telefon mostantól immár aligha az eredeti tulajdonosokat, hanem inkább a bűnözőket segíti, akik megtréfálhatják, félrevezethetik, molesztálhatják az eddigi ellenséget.
Nem csoda, hogy a rendőröknek elment a kedve a szolgálati telefontól. A szakszervezet kedden bocsánatot kért a kínos ügy miatt, s felajánlotta, hogy minden rendőr azonnal telefonszámot cserélhet, de a berlini biztonságiak már nem bíznak az új számban sem, s attól tartanak: ami ma megtörtént, az megtörténhet holnap is. És azzal érvelnek, hogy a bűnözőkkel való "forró drót" lehetőségét a hátuk közepére sem kívánták. Sokan közülük azt fontolják, hogy visszaadják a szolgálati mobilt, és inkább telefonálnak - legfeljebb kevesebbet - drágábban, a sajátjukkal. De legalább őket sem hívhatja akárki.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk
Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk
Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 2 hónapja
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 3 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 3 hónapja
- A diploma évei beleszámítanak a nyugdíjba? Sokan meglepődnek a válaszon 3 hónapja
- Bértáblák 2026 4 hónapja
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 5 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 5 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 8 hónapja
- Nyugdíj szolgálati idő táblázat 2025 – Mit kell tudni és hogyan számoljuk? 8 hónapja
- Több mint 4500 rendőr hiányzik az országból, egyre rosszabb a helyzet 8 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?