55 ezer fővel többen dolgoznak a versenyszférában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÁprilisban a bruttó átlagkereset 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a közfoglalkoztatottak nélkül 6,7 százalékos volt a növekedés - jelentette csütörtökön a KSH. A vállalkozásoknál 4,6, a költségvetési szférában 12,8 százalékos volt a keresetnövekedés a közfoglalkozottak nélkül.
A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli, hogy a kormány intézkedéseinek, úgymint a rezsicsökkentésnek, a közszféra béremeléseinek, a munkahelyvédelmi akciótervnek, illetve az aktivitást ösztönző intézkedéseknek jelentős szerepe van a reálbér növekedésében.
232 ezer forint volt a bruttó átlagbér
2014. január-áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 232 300 forint, a közfoglalkoztatás nélkül számolva 245 800 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 251 100, míg a közszférában 234 400 forintot kerestek az emberek, a közfoglalkoztatás hatásának kiszűrésével. A versenyszektorban jelentős mértékű, utoljára 2010 végén tapasztalt létszámbővülés volt áprilisban a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál, ezzel több, mint 55 ezerrel nőtt a létszám éves összehasonlításban - hívta fel a figyelmet a minisztérium.
Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője az MTI-nek elmondta: a keresetek gyorsuló mértékben nőttek áprilisban, ami elsősorban a költségvetési szférában történt nagy emelkedésnek köszönhető. Kiemelte, hogy a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a foglalkoztatottak száma is nőtt.
A növekedés felét adta a közmunka
A szakértő kifejtette: 2,8 millióan álltak alkalmazásban, ami az egy évvel korábbinál 150 ezerrel nagyobb létszám. Közfoglalkoztatási programokban idén áprilisban 212 ezren vettek részt (ami újabb csúcsot jelentett); ez 73 ezres növekedés tavalyhoz képest. A bővülésnek tehát lényegében a felét ez adta, a másik felét, körülbelül 77 ezret más területek, ezen belül a versenyszféra 51 ezret.
Ennél magasabb nem lehet a közfoglalkoztatás?
Török Bálint szerint kedvező tendencia a foglalkoztatás tartós bővülése, a közfoglalkoztatás nélkül is javulás mutatkozik. Utóbbi valószínűleg elérte a csúcsot áprilisban, hacsak a kormány nem indít további programokat. A kormányzati szerepvállalás jelentősége bizonyára nagy marad a munkaerő-piacon, ha a versenyszféra tovább erősödne, az még jobb hír lenne. Kérdés, hogy a felmérésben nem szereplő kis- és mikrovállalkozásoknál hogy alakul a helyzet, a munkát végzők számottevő része ugyanis ott található - mondta a Buda-Cash szakértője.
A versenyszférába is átszivárog az emelkedés
A Raiffeisen Bank vezető elemzője, Török Zoltán is kiemelte, hogy bár a foglalkoztatás bővülése fele részben a közfoglalkoztatásnak köszönhető, de ez javuló arányt jelent, mert immár a versenyszférában is gyorsul a munkahelyteremtés. Az elemző szerint a kereseti adatok is kedvező folyamatokról tanúskodnak: a belső kereslet élénkülésének egyik alappillére a reálbérek emelkedése. A szakértő kifejtette, hogy hónapról-hónapra gyorsul a nettó bérkiáramlás, ezzel párhuzamosan pedig az infláció az év első hónapjaiban vagy nagyon alacsony, vagy negatív volt. A reálbér kiáramlás Török Zoltán szerint nem túlfűtött, ugyanakkor kézzelfogható, és az egyéb - például kiskereskedelmi és háztartási fogyasztási - adatokban is visszaköszön. (MTI)
2014. június 19.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?