kapubanner for mobile

A cégek ötöde vesz fel megváltozott munkaképességűt

A hazai cégek 20 százaléka tervezi, 18 százaléka pedig valószínűsíti, hogy még az idén megváltozott munkaképességű alkalmazottat vesz fel - derül ki egy most lezárult kutatásból, amely a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiaci reintegrációjával foglalkozó Rehabjob megbízásából készült.

A Rehabjob tájékoztatása szerint a kutatásból kiderült: nem a fizikai akadályok, hanem a mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását. Azok a cégek tervezik nagyobb valószínűséggel 2012-ben is megváltozott munkaképességűek felvételét, amelyek már alkalmaznak ilyen dolgozót.


A BellResearch által végzett kutatás során mintegy 300, legalább 50 főt foglalkoztató cég HR vezetőjét kérdezték meg telefonon, 18 vállalati vezetőt pedig csoportos megbeszélés keretében a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos tapasztalatokról.


Melyek a legfőbb akadályok?


A válaszadók a fizikai akadálymentesítést, és az ehhez szükséges forráshiányt nevezték a foglalkoztatás egyik legnagyobb akadályának. A megváltozott munkaképességűeket alkalmazó vállalatok döntő többségének, 92 százalékának válaszaiból viszont az derült ki, hogy egyáltalán nem volt szükség beruházásokra. Ahol mégis át kellett alakítani a környezetet, például rámpát kellett építeni, ott a jellemzően 1 millió forint alatti beruházások 80 százalékát önerőből finanszírozták, és alig egyötödük vett ehhez igénybe pályázati forrásokat.


A Rehabjob megállapítása szerint ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességűek ne csak alig 10 százaléka dolgozzon a verseny- és a közszférában, a kommunikációs akadályok áthidalására, a munkaadók és a munkavállalók felkészítésére és nagyobb nyitottságra lenne szükség. A kutatás szerint a sikeresen integrált speciális munkavállalók körében a fluktuáció csak töredéke a többi munkavállaló körében tapasztaltaknak. A megváltozott munkaképességű munkatársak gyakori cseréje a beilleszkedéssel kapcsolatos negatív tapasztalatokra és a rosszul előkészített projektekre vezethető vissza (MTI).


2012. augusztus 27.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek