kapubanner for mobile

Be kell jelenteni, ha külföldön dolgozunk

Az utóbbi három és fél évben az adóhivatal kétszázezer alkalommal kötelezte fizetésre az egészségbiztosítással nem rendelkező személyeket. Az érintettek között olyanok is lehettek, akik külföldön tanultak vagy dolgoztak, de kiutazásuk előtt a szükséges papírmunkát nem végezték el. Az adminisztráció elmulasztása sok százezer forintjába is kerülhet a hosszabb-rövidebb ideig másutt élő diákoknak és dolgozóknak.

A Magyar Nemzet kérdésére az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) elsőként arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyar társadalombiztosítási szabályok egyértelműen kimondják: be kell jelenteni a hatóságoknak, ha a magánszemély elhagyja az országot, s másutt folytatja életét.
Az ügyintézési teendők szempontjából nem mellékes, hogy az illető mely országban vállal munkát, hol folytatja iskoláit.


Ha valaki pár évre az Európai Gazdasági Térség valamely államába vagy a hazánkkal szociális egyezményt kötő más országba költözik, és ott biztosítása lesz, erről - az OEP internetes oldalán megtalálható bejelentőlap segítségével - bejelentést köteles tenni az egészségbiztosítási szervezetnek. A dokumentum papíron és az ügyfélkapun keresztül is eljuttatható. Az iratot két példányban célszerű elkészíteni, az egyiket az illetékes megyei kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári részlegének szükséges címezni, a másikat pedig az adóhivatal helyi egységének. Az ilyen államokban tanuló vagy dolgozó személy taj-számát átmenetileg érvénytelenítik, emellett nem kell Magyarországon közterhet fizetnie, s magyar lakhelyét sem kell megszüntetnie.


A teljes cikk a szombati Magyar Nemzetben olvasható.


2012. október 27.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk