kapubanner for mobile

Bringázz a munkába!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szerdán indul a Bringázz a Munkába (BAM) őszi fordulója. A regisztrált pályázóknak legalább hétszer kell biciklivel munkába menniük október 16-ig. Azok között, akik ezt teljesítik, 7 ezer ajándékot sorsolnak ki a szervezők. Regisztrálni és a csoport eredményét jegyezni a www.bringazzmunkaba.hu oldalon lehet.

Öltönyben is lehet kerékpározni


A MÁV-STARt Zrt. közreműködésével megvalósuló Bringázz és vonatozz alkampányban a vonattal megtett kilométereket is beszámíthatják és bejegyezhetik a közlekedési naplójukba a versenyben résztvevők. A Bringázz szoknyában és öltönyben elnevezésű kezdeményezéssel a szervezők a kerékpározás természetességét kívánják hangsúlyozni, azt, hogy speciális öltözet nélkül is lehet használni ezt a közlekedési eszközt.


Akik egyetemre kerekeznek


A Bringázz az egyetemre alkampány célja kideríteni, melyik Magyarország legbringásabb felsőoktatási intézménye, illetve kara. A szervezők legközelebb 19-én az Andrássy úton várják az érdeklődőket az Autómentes Nap alkalmából: a BAM sátorba látogatók videóüzenetet küldhetnek kerékpározás témában. A BAM a KvVM közreműködésével a Magyar Kerékpáros Klub szervezésében valósul meg, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium hozzájárulásával.


2009. szeptember 14.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek