kapubanner for mobile

Családi napközit indít az LMP a parlamentben

Családbarát parlamentet szeretne 2014-től az LMP - mondta az ellenzéki párt frakciójának tagja, Ertsey Katalin hétfőn sajtótájékoztatón, ahol azt is bejelentették: az LMP családi napközit indít a képviselők és munkatársaik gyermekeinek.

Ertsey Katalin kifejtette: határozati javaslatot nyújtanak be, amelyben felsorolják, mit kell tenni azért, hogy a következő parlament családbarát legyen. Elsősorban a munkarendről van szó, az éjszakai viták és késő esti szavazások ugyanis már szinte egyik országban sem jellemzők - mondta.


Lesz hely 2014-től, felére csökken a képviselők száma


Hozzátette, 2014-től kisebb létszámú lesz a parlament, így kevesebb helyiséget fog használni, és talán megoldható lesz, hogy egy családi szobát rendezzenek be, amelyet elsősorban rendkívüli helyzetekben, például nyári rendkívüli ülésszak alatt lehetne igénybe venni. Ertsey Katalin szerint a házvezetést szakértőnek kellene segítenie a családbarát javaslatok megvalósításában. Szél Bernadett, az LMP frakcióvezető-helyettese megkegyezte, hogy a jelenlegi parlamentben van olyan képviselő, aki három gyermekét egyedül nevelő apa, ez tehát nemcsak a nők problémája - jegyezte meg.


Ertsey Katalin arról is beszélt, hogy az LMP ezen a héten családi napközit rendez be az Országgyűlés irodáiban, ugyanis "a legsűrűbb hét a Parlamentben", a költségvetési vita hete éppen az őszi szünet idejére esik.


Nem kaptak termet a napközihez


Szél Bernadett jelezte, a napközi kialakításához kértek termet a házvezetéstől, de nem kaptak, ezért délelőtt Schiffer András frakcióvezető irodájában, délután pedig az LMP frakcióirodájában helyezik el a gyermekeket, akikkel egy az LMP által fizetett animátor foglalkozik. "Ehhez semmiféle segítséget nem kaptunk a Fidesztől, a házvezetéstől, nekünk ezt magunknak kell megoldani" - fogalmazott. Szél Bernadett kijelentette: mindenkinek elérhetővé teszik ezt a lehetőséget, akinek arra a Házban szüksége van, így minden gyermeket várnak a napközibe.


2013. október 29.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek