Eggyel több diplomát írt CV-jébe - távozott a Yahoo főnöke
Lemondásra és a cég elhagyására kényszerült vasárnap a Yahoo vezérigazgatója, Scott Thompson, miután kiderült, hogy életrajzában valótlanul tüntette fel: nem egy, hanem két szakon szerzett diplomát.
Nincs informatikai diplomája
A távozni kényszerülő Thompsonról a Yahooban 5,6 százalékos részesedéssel rendelkező Third Point nevű cég derítette ki: a Yahoo éves jelentésében - amely hivatalos dokumentumnak minősül - közreadott életrajzában azt állította, hogy számvitelből és számítógép-tudományból is megszerezte a baccalaureátusi fokozatot, holott az utóbbi diplomával nem rendelkezik.
A csupán januárban kinevezett Thompson három éven belül a harmadik távozásra kényszerülő vezérigazgató a Yahoonál. A legújabb vezér lemondását és az ügyvezető kinevezését hivatalosan hétfőn fogják bejelenteni. Thompson korábban a PayPal eBay divíziójának vezetője volt. Életrajza ennek a cégnek a honlapján is hibás adatokat tartalmazott, de az éves jelentések nem tartalmaztak tódítást.
Egy részvényes áll a háttérben
A vezér lemondatása újabb csapás a cégre a Google-lal, a Facebookkal és más internetes cégekkel folytatott konkurenciaharcban, nagy győzelem viszont a Yahoo legnagyobb külső tulajdonosa, a Third Point fedezeti alap igazgatója, Daniel Loeb számára. A kisebbségi részvényes egy héttel ezelőtt robbantotta ki a botrányt.
Februárban a Third Point azt indítványozta, hogy nevezzenek ki négy új embert - köztük Loebet is - a Yahoo igazgatótanácsába. A hétvégi sajtóinformációk szerint ezzel kapcsolatban a közeli napokban megegyezhetnek, igaz, a kisebbségi tulajdonos csak három helyet kap az igazgatótanácsban.
A botrány miatt bejelentette a távozását Patti Hart is, aki a Yahooban a vezérigazgató kiválasztásáért felelős igazgató volt (MTI).
2012. május 14.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 3 hónapja
- Önéletrajzminta: Machine Learning Engineer (Gépi tanulási mérnök) 6 hónapja
- Önéletrajzminta - Data Analyst 6 hónapja
- Önéletrajz minta - prompt engineer 6 hónapja
- Eredményorientált? Feladatorientált? - Vagy inkább kiégésre ítélt? 7 hónapja
- Így győzd meg a HR-est az önéletrajzoddal! 8 hónapja
- Felmérés: kevés HR-es ismeri fel a hamis álláskeresői adatokat 8 hónapja
- Álláskeresés, munkakeresés: mit tegyél, ha elveszítetted a munkád 9 hónapja
- Egyre többen csalnak a CV-vel az AI miatt 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?