Megjelent: 5 éve

Így javítanák a foglalkoztatottságot

Az EU kötelezővé tenné a 25 éven aluliak foglalkoztatását vagy képzését, míg a magyar kormányzat a nehéz helyzetű csoportok célzott járulékcsökkentésével stabilizálná az álláspiacot - hangzott el a Joint Venture Szövetség szakmai rendezvényén. Andor László uniós biztos és Czomba Sándor a magyar munkaügy feje vázolta az elképzeléseket.

Andor László elmondta: jelenleg az Európai Unióban különösen súlyos a fiatalok munkaerő-piaci helyzete, és a tartós munkanélküliek részaránya is folyamatosan nő. Sok olyan tagállam van - például a balti államok -, ahol nemcsak a munkanélküliség magas, egyidejűleg az állástalanok mintegy fele tartósan munkanélküli. Hozzáfűzte: az ifjúsági munkanélküliség nemcsak gazdasági, hanem egyre súlyosbodó szociális probléma is, amelyből éves szinten 150 milliárd euró veszteség adódik az EU-ban.


Andor László


Az év második felében az unió egészét tekintve dinamikusabb időszak következhet a gazdaságban - legalábbis az elmúlt évekhez viszonyítva -, bár így is lesznek recesszióban maradó tagállamok - tette hozzá.


Kötelező lenne munkát vagy tanulást adni a fiataloknak


Az uniós biztos emlékeztetett arra, hogy a foglalkoztatási csomagot 2012 áprilisában fogadták el, decemberben pedig az ifjúsági foglalkoztatási csomagot, amely előírja az úgynevezett ifjúsági garancia bevezetését. Utóbbiról várhatóan februárban döntenek a foglalkoztatási miniszterek - mondta, hozzátéve, hogy a tagállamok remélhetőleg kötelezettséget vállalnak majd ifjúsági garanciaprogramokat beindítására; ezekre uniós források állnak majd rendelkezésre.


Az ifjúsági garanciaprogramról kifejtette: ha egy 25 év alatti fiatal 4 hónapon belül nem talál munkát, akkor minőségi munkát, szakmai gyakorlatot vagy tanulási lehetőséget kell biztosítani számára, hogy aktív maradhasson, ne vesszen el a tudása, és munkájából jövedelemhez jusson. Ez a garanciaprogram nem szünteti meg egyik napról a másikra a problémát, de csökkentené az ifjúsági munkanélküliséget - hangsúlyozta a biztos.


Az Európai Unió az ifjúsági munkanélküliség csökkentését célzó program mellett arra törekszik, hogy a munkaerő-kereslet élénkítése érdekében csökkentsék a munkára rakódó terheket, emellett fokozzák a mobilitást. Ezenkívül az EU-ban szeretnék növelni a munkaerő-piaci szempontból sérülékenynek mondható csoportok, például a nők foglalkoztatását, és fontosnak tartják a szociális gazdaság és a szociális vállalkozások bővítését is - ismertette a terveket Andor László. A tervek között szerepel a mobiltiás növelése, amelyet az EURES portál fejlesztésével és a foglalkoztatási szolgálatok összehangolásával akarnak elérni.


4 millió fölé kellene mennünk


Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára előadásában kifejtette: Magyarországon 3,7 millió és 4 millió között mozog a foglalkoztatottak létszáma több mint 20 éve, ahhoz ugyanakkor, hogy az európai uniós átlagot Magyarország meg tudja közelíteni, jelentősen növelni kell a foglalkoztatottak létszámát. Jelenleg egyébként az EU-ban az egyik legalacsonyabb, 58,2 százalékos a foglalkoztatási ráta, míg az uniós átlag 64,6 százalék.


Czomba Sándor


Az országban szükség van egymillió új munkahelyre, ugyanakkor figyelembe véve, hogy átlagosan 500 ezer regisztrált álláskereső és 300 ezer inaktív van, egyik napról a másikra nem lehetne betölteni ennyi állást - jelezte az államtitkár, hozzátéve, hogy a demográfiai folyamatokon is fordítani kell.


Gazdasági növekedés nélkül nem megy


Czomba Sándor szerint tartós, érdemi foglalkoztatásbővülést gazdasági növekedés nélkül nem lehet elérni, és válságban, illetve pörgő gazdaságban más-más foglalkoztatáspolitikai eszközre van szükség.


Magyarországon a munkanélküliségi ráta az elmúlt két és fél évben stagnált, 10 és 11 százalék között mozgott, a foglalkoztatás pedig folyamatosan emelkedett; a 40-54 éves nők foglalkoztatási adata például jobb, mint az európai uniós átlag.


Itt vannak tartalékok


Egyes csoportoknál tovább kell növelni a munkaerő-piaci aktivitást. Ilyenek a nők, a 25 év alattiak, az 55 év felettiek; itt energiát kell fektetni abba is, hogy a meglévő munkahelyek megmaradjanak - mondta, hozzátéve, a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményei éppen ezt segítik elő.


300 milliárd forintot tesznek munkahelyvédelembe


"A munkahelyvédelmi akcióterv 300 milliárd forintos keretéből 2-2,5 százalékos általános járulékcsökkentést lehetett volna végrehajtani, ennek ugyanakkor nem lett volna pozitív foglalkoztatási hatása, ezért döntött úgy a kormány, hogy célzott járulékkedvezményeket adnak az akcióterv keretében. Így jelentős szociális hozzájárulási adókedvezményt kap a munkaadó a 25-50 év közötti szakképzetlen, 25 év alatti, az 55 év feletti, tartós álláskeresők, és a gyesről visszatérő munkavállaló után" - mondta az államtitkár.


Évi 174 ezer forint munkavállalónként


Az akcióterv által biztosított járulékkedvezményeket igénybe véve egy-egy cég évente munkavállalónként 174 ezer forintot takaríthat meg. Az ezen belül is kiemelt csoportoknál - gyesről visszatérők, pályakezdők, tartós munkanélküliek - már 342 ezer forint. Czomba Sándor hozzátette, a tavalyi, szintén járulékkkedvezményre épült "Első munkahely garancia" programmal 7600 fiatal jutott munkához. Ebből a támogatási időszak vége után egy hónappal még 3900-an álltak alkalmazában, pedig a támogatáshoz nem kapcsolódott továbbfoglalkoztatási kötelezettség. (MTI).


Karácsony Zoltán - MTI, 2013. február 15.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk