Körvonalózik az új munka törvénykönyv
Megmaradna a védett kor intézménye, nem szigorítanák a szabadságolás rendszerét, az apáknak öt nap fizetett pótszabadság járna - a Nemzetgazdasági Minisztérium ezekben a kérdésekben módosítana az új Munka törvénykönyvének tervezetén, miután egyeztetett a szakszervezetekkel – írja az origo.hu.
Megmarad a védett kor intézménye, és az - egyelőre még nem kormányálláspontot, hanem az NGM javaslatát tükröző - tervezet mostani állapota szerint egyes esetekben erősebb védettséget is jelent majd, mint a most hatályos jogszabály - állította Czomba Sándor, részleteket nem említve.
Hét nap vehető ki munkavállalói kérésre
A felek megegyeztek arról, hogy a személyiségi jogok védelmében a munkavállalók ellenőrzése csak a munkaviszonnyal összefüggő tevékenységre irányulhat. A szabadságolás rendszere (húsz nap alap- és tíz nap pótszabadság) érdemben nem módosulna, a munkavállalók ugyanakkor az eddigi öt helyett hét napot vehetnének ki az általuk megjelölt időpontban. Változás lenne, hogy igény esetén egybefüggően nem két hetet, hanem tíz munkanapot köteles a munkaadó kiadni. A versenyszférában is kötelező lehet a gyesről visszatérő kismamát részmunkaidőben foglalkoztatni, és az új javaslat gyereke születése után az apa számára 5 nap fizetett pótszabadságot biztosít.
Próbaidő: nem akarnak változást
Lesz lehetőség arra, hogy munkaadó a túlmunkáért szabadságot adjon (akár a következő évre áthúzódóan is), bár az államtitkár megjegyezte, nem valószínű, hogy ezzel gyakran élnének a cégek, hiszen így ötven- helyett lényegében százszázalékos pótlékot kell adniuk a túlmunkáért.
A próbaidő esetében marad a jelenleg hatályos - valamivel több mint egy hónappal ezelőtt bevezetett - szabály, mely szerint alapesetben harminc nap, munkaszerződésben rögzítve három hónap, kollektív szerződésben pedig hat hónap lehet a próbaidő.
Czomba Sándor azt mondta, több olyan kérdés van, amelyben megállapodás még nem született, de közeledtek az álláspontok. Így a munkavállalók képviselői elfogadták, hogy a gondatlan károkozás miatti kártérítés maximális összege nagyobb lesz, mint az eddig érvényes kétheti munkabér, és a túlmunka kollektív szerződés nélküli, kétszáz órás felső határa is elmozdul majd fölfelé.
Az éjszakai műszakpótlék maradna
Változtatni akar az NGM az indokolatlannak tartott délutáni műszakpótlékon, az éjszakai viszont megmaradna. Czomba azt mondta, ezzel együtt "nem cél a jövedelem csökkentése", egyéb eszközökkel annak mértéke fenntartható lehet, de hogy mik lehetnek ezek arról nem beszélt. Megszűnne az a helyzet is, hogy a távolléti díj egyes esetekben magasabb, mint a munkával töltött időért járó juttatás.
Az [origo] kérdésére Czomba Sándor azt mondta, a jövő héten az érdemi tárgyalások lezárulhatnak, a következő hetekben már a törvénytervezet közigazgatási egyeztetése következhet, mielőtt a kormány elé kerül.
2011. szeptember 16.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja
- Minőségi kéziszerszámok a ház körüli munkákban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?