Közel 20 ezerrel több kutató kell Magyarországon

Az évtized végére 56 000-re kellene emelni a kutatók számát Magyarországon a mostani 37 000 kutatóról, ez lányok nélkül nem megy majd - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a "Lányok napja" pályaorientációs program budapesti keddi nyitórendezvényén.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Nők a Tudományban Egyesület és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont közös műhelykonferenciáján, amelynek kiemelt témája volt az, hogyan ösztönözhetőek a lányok a kutatói karrier választására, Cséfalvay Zoltán kiemelte: el kell érni már a közeljövőben, hogy a lányok, a hölgyek egyre többen válasszák a mérnöki, műszaki pályákat, a kutatói munkát, mint életpályát.


Az NGM államtitkára kiemelte: a 2014-2020 közötti időszakban a kutatás-fejlesztésre, az innovációra az uniós forrásokból a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 800 milliárd forintot fordít majd a kormány. A Nők a Tudományban Egyesület idén április 24-én harmadik alkalommal rendezi meg a "Lányok napja" programsorozatot. (MTI)


2014. március 18.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk