Megspórolható az ingázás
A távmunka bevezetésének legfőbb eredménye az ingázásból eredő veszteség minimalizálása – derül ki a Bellresearch kutató cég hazai vállalkozások körében végzett felméréséből, amelyet a Világgazdaság közöl. Emellett ahol bevezették, ott javult a munkavégzés hatékonysága is. Sok azonban a kétkedő vélemény is. Az ellenzők a személyes kommunikáció szükségességével indokolják, miért nem állnak át távmunkára.
A kétkedők érvei
A kutatás szerint a legtöbb hazai cég egyelőre azért idegenkedik a távmunkától, mert úgy gondolja, hogy a vállalatnál folyó tevékenység jellege, az eszközök és információk rendelkezésre állása ezt nem teszi lehetővé, vagy egyszerűen magát a vállalati kultúrát nem tartja alkalmasnak a bevezetésre. Minden negyedik cégnél pedig emellett úgy vélik, hogy náluk a közvetlen, személyes kommunikáció gyakorlatilag nélkülözhetetlen.
Amiért hasznos
A legfőbb eredmény az ingázásból eredő veszteség minimalizálása volt. Bár a munkavállalói elégedettség növekedése összességében csak sokadlagos szempont volt, mégis, ahol ezt kitűzték, nagy arányban sikerült elérni. A jövő perspektívái szempontjából kiemelkedő, hogy átlagosan háromból két cégnél egyértelműen a munkavégzés hatékonyságának és minőségének javulásáról számoltak be. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a költségek csökkentése is minden második esetben megvalósult, úgy komoly és stabil érveket kapunk a távmunka bevezetéséhez.
2010. június 22.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?