Mi kell a karrierhez?
A fiatalok szerint a karrier leginkább az elszántságtól és a kapcsolatoktól függ, azonban sokan gondolják úgy, hogy a boldogulást nagyban befolyásolják a szerencsés külső körülmények, a személyes képességek, valamint a családi háttér is - derül ki az Ipsos legújabb, a fiatal felnőttek szokásait vizsgáló felméréséből.
A karrierépítés, az előrejutás legfontosabb összetevői között az eltökéltséget és a kapcsolatokat említették a legtöbben - 31, illetve 28 százalék - a kutatásban résztvevő fiatalok közül. 18 százalék gondolta úgy, hogy a biztos családi háttér a leginkább meghatározó, 14 százalék a szerencsés külső körülményeket nevezte az elsődlegesnek és csak 10 százalék a személyes kvalitásokat.
Mit is jelent a szó?
A fiatalok gondolkodásában a karrier sokrétű fogalomként van jelen: 38 százalék szerint az a sikeres életút, ha valaki megtalálja a helyét a munka világában, az eredményes életpályát 34 százalék a magas fizetéssel, 26 százalék pedig a magas presztízsű, mások által elismert munkával azonosítja.
47 százalék a "mának él"
A 15-25 év közöttiek több mint fele (53 százalék) tudatosan, előre tekintve tervezi az életét, de számottevő részük (47 százalék) inkább a jelenre, mint a jövőre koncentrál. A 15-20 éves fiúkra inkább a spontaneitás, a lányokra és a 21-25 évesekre pedig a tudatos élettervezés a jellemző. Ezt az adatot az iskolázottság nagyban meghatározza: minél magasabban képzett valaki, annál kevésbé vallja az "élj a mának" elvet.
A diplomások 82 százaléka tervezi karrierjét
Karrierépítésre a felmérésben résztvevők több mint fele nagy figyelmet szentel. A sikeres pályaív iránti igény iskolázottság szerint változik: az alapfokú és szakmunkás képzettségűek kevésbé, míg az érettségizettek nagyobb része, a diplomásoknak pedig 82 százaléka jelentős lépéseket tesz karrierje érdekében.
Fiúk: fő a pénz. Lányok: fő a munkával való elégedettség
Az alsó-alsóközép társadalmi státuszúak leginkább a jól fizető állást részesítik előnyben, a magasabban képzettek a személyiségükhöz, végzettségükhöz megfelelő munkavégzést tartják a karrier elsődleges szempontjának. A nemek függvényében a fiúk nagyobb százalékban értékelik sikeres pályának azt, amelyben sok pénzt keresnek, míg a lányok a munkájukkal való elégedettséget tartják fontosabbnak.
Az Ipsos kutatása az elmúlt 3 hónapban készült a 15-25 év közöttieket reprezentáló 500 fő személyes megkérdezésével (MTI)
2013. január 18.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 2 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hónapja
- Inkább e-sportoló legyen a gyerek, mint tanár? A szülők szerint ez lehet a jövő egyik karrierútja 2 hónapja
- Csak minden tizedik vállalat nyer az AI-val – mégsem mindegy, ki hol tart 3 hónapja
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?