szakma  Zala 
Megjelent: 5 éve

Milyen szakmák nyerőek Zalában?

Zala az országos átlaghoz képest jobb eredményeket mutat a szakképzett munkaerő szempontjából, de az építőiparban és a vendéglátásban számos területen nincs elég szakember - mondta a megyei közgyűlés elnöke Zalaegerszegen.

Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) elmondta, a pályaválasztás még nem elég tudatos, a gyerekek a leginkább a saját és a szülők elképzelései alapján döntenek a továbbtanuláskor. Több segítséget kell ezért adniuk a kamaráknak, az iskoláknak és a munkaügyi központoknak, hogy szélesebb körű ismereteket kapjanak a gyerekek és azok szülei.


Manninger Jenő az MTI kérdésére elmondta: a mostani tapasztalatok szerint Zala megyében az építőiparban és a vendéglátásban mutatkozik szakemberhiány. Szükség lenne ácsokra, asztalosokra és szakácsokra, hiányszakma a varrónőké is, de komoly probléma, hogy a képzés után miként lehet ott tartani a végzetteket.


2013. január 23.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk