Nem engedik használni a vezetők a privát laptopot

A magyarországi cégek csak nagyon kis százalékánál használhattak a munkavállalók 2013-ban saját számítógépet vagy táblagépet munkavégzési célra, a helyzet szinte egész Európában hasonló, szemben például az Egyesült Államokkal, ahol a cégek fele lehetővé teszi ezt.

A cég felmérésből kiderül, míg a világ vállalatainak 50 százalékánál, különösen az Egyesült Államokban lehetővé teszik a saját számítógép vagy táblagép munkahelyi használatát, az európai cégek sokkal tartózkodóbbak.


A közép-európai országokban átlagosan alig 12 százalékos volt tavaly ez az arány. Magyarország (18 százalék) és Csehország (14 százalék) átlagon felülinek, míg Szlovákia (9,8 százalék) és Lengyelország (7,5 százalék) átlag alattinak mondható ebből a szempontból.
Magyarországon a megkérdezettek 18 százaléka támogatja a saját számítógépes eszközök munkahelyi alkalmazását, ám azok aránya, akik mindezt az idén tervezik bevezetni, mindössze 6 százalék volt. (MTI)


2014. január 23.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk