kapubanner for mobile

Spanyol munkát ígért - előállították

Előállítottak a rendőrök a hétvégén egy pécsi hotelből egy férfit, aki éppen spanyolországi munkalehetőségekről tartott toborzó előadást a megjelenteknek – írja az Új Dunántúli Napló. A szállodában közel százan hallgatták a férfit, amikor mindenki meglepetésére megérkeztek a járőrök.

Pécsett a rendőrség szerint vélhetően ugyanez a társaság szervezett előadást, hasonló forgatókönyv szerint. A baranyai megyeszékhelyen spanyolországi munkalehetőségről, többek között narancsszedésről beszéltek, s ugyancsak harmincezer forintos regisztrációs díjat kértek.


Akik már kint jártak pórul


2007-ben több, spanyolországi narancsszedésre jelentkező baranyai, tolnai ember is alaposan pórul járt. Akkor húszan ragadták Ibizán, akiknek a hazaútra sem maradt pénzük, miután kiderült, a remélt munkalehetőségből nem lett semmi. Ugyancsak 2007-ben történt, hogy miután az ígért fizetés töredékét kapta meg spanyolországi narancsszedésért négy gyöngyösmelléki férfi, helyzetüket megelégelve egy, a főnöküktől elkötött kocsival szabályosan hazaszöktek.


2010. március 9.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek