Szakszervezeti tiltakozás a Hankook ellen
A Magyar Szakszervezeti Szövetség felháborítónak tartja a Hankook Tire Magyarország Kft. sorozatos munkavállaló ellenes, törvénysértő magatartását - közölte a szövetség.
A szakszervezet példaként említi: a társaság szakszervezetének elnökét, Bognár Ferencet rendkívüli felmondással bocsátották el, mert munkaidőn kívül, saját elhatározásából jogi tanulmányokat folytat. "Elutasítjuk ezt a törvénysértő magatartást, felszólítjuk a menedzsment, hogy visszamenőlegesen állítsa helyre Bognár Ferenc munkaviszonyát" - írták.
Kiemelik: a Hankook magyarországi vezetése nem bánhat kénye-kedve szerint az emberekkel. Nem teheti meg, hogy üldözze, ellehetetlenítse azokat a szakszervezeti vezetőket, azt az érdekvédelmi munkát, amelyet a gyár munkavállalói érdekében végeznek. Az ilyen jellegű intézkedések súlyosan sértik az emberi, a munkavállalói, a munkahelyi érdekeket, éppen ezért elfogadhatatlanok - közölte a szakszervezeti szövetség.
Augusztus 4-én demonstráció lesz
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szolidaritását fejezi ki, és támogatja a VDSZ 2014. augusztus 4-re meghirdetett demonstrációját. Felhívja ágazatait, tagszervezeteit, hogy aktívan támogassák a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete (DGSZ-VDSZ) megmozdulását - olvasható a levélben.
A LIGA az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében szolidaritásáról biztosította a Hankooknál működő Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetét, amelyet álláspontja szerint a munkáltató jogtalan és elfogadhatatlan eszközökkel kíván ellehetetleníteni. Mint írták, a Hankook magyarországi vezetése jelenleg sárba tiporja a szakszervezeti jogokat, és boszorkányüldözést folytat a helyi szakszervezet, illetve tisztségviselői ellen.
2014. július 31.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk