kapubanner for mobile

Új Mt: pesszimisták a kisvállalkozók

A magyarországi kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) kétharmada nem számol azzal, hogy a július óta hatályos új Munka törvénykönyve (Mt.) változtat költségein, míg a cégvezetők 22 százaléka költségei növekedését várja az új jogszabálytól.

Ez a Policy Agenda kutatóintézet legújabb, mintegy 700 cégvezető körében végzett reprezentatív kutatásából derül ki, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatta.


13 százalék számít költségcsökkenésre


A felmérés eredményei szerint a magyar kkv-k mintegy 13 százaléka gondolja, hogy az új Munka törvénykönyvének köszönhetően csökkennek vállalkozása költségei, de közülük is csak 2 százalék számol jelentős mértékű költségcsökkenéssel. Ezzel szemben a költségek növekedését valószínűsíti a vállalkozások 22 százaléka, és közülük 10 százalék jelentős költségnövekedéstől tart.


A kutatóintézet szerint ez azért érdekes, mert az Mt. több elemében is (például a bérpótlék rendszerének átalakítása miatt) lehetővé teszi, hogy bérköltségeiket csökkenthessék a cégek. Természetesen ebben a tekintetben meghatározó az adott cég által folytatott tevékenység jellege. Mivel a kereskedelemben például a délutáni pótlék módosítása elvileg megtakarítást jelent, addig ez más ágazatban nem jelent igazi változást - fűzik hozzá.


Ettől nem vesznek fel új munkaerőt


A foglalkoztatotti létszámot illetően sem vár változást az új Munka törvénykönyvének bevezetésétől a kkv-vezetők többsége: 82 százalékuk szerint a törvény nem befolyásolja a cégüknél foglalkoztatottak létszámát. Ugyanakkor 16 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az új Mt. hatására cégénél csökkenni fog a foglalkoztatottak száma, míg ellenkező irányú hatást, azaz a foglalkoztatottak számának várható növekedését mindössze 2 százalékuk feltételezi.


Messze nincs "hurrá hangulat"


A Policy Agenda szerint a kkv-k körében nincs "hurrá hangulat" az új jogszabályi környezet miatt, sőt inkább pesszimizmusról lehet beszélni.


2012. július 16.


  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek