MSZP: minél többen vegyenek részt a szakszervezeti megmozdulásokon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MSZP a szakszervezeti demonstrációkon való részvételre szólítja fel az embereket. Török Zsolt, a párt szóvivője szombati sajtótájékoztatóján kifejtette: az MSZP támogatja az érdekképviseletek szeptember 12-i és 29-i megmozdulásait.
Török Zsolt felidézte a Mesterházy Attila pártelnök által korábban elmondottakat, miszerint ha nincs mód a tárgyalásokra, akkor a parlamenti eszközökön, az Alkotmánybíróságon és a nemzetközi fórumokon túl az utcán kell megmutatniuk az embereknek, hogy mi a véleményük és hogy mit kérnek a kormánytól.
Az MSZP szóvivője szerint "mindenkinek magáért kell utcára jönni", mert mint mondta, a munkavállalóknak az igazságtalan adórendszer miatt kevesebb marad a borítékban, a különböző különadók áthárítása miatt növekednek az árak, csorbítják az egyetemisták, főiskolások, valamint a munkavállalók jogait, valamint "diktatórikus rendszer kiépítésére törekszik a jelenlegi hatalom".
Torzsa Sándor, a Societas budapesti elnöke arról számolt be, hogy a baloldali ifjúsági mozgalom egy október 10-ig tartó pályázatot ír ki. Ide olyan ötletes transzparenseket várnak, amelyekből később matricakampányt indítanak - tette hozzá.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?