kapubanner for mobile

MSZP: munkahelyteremtés helyett kirakatkonzultáció

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MSZP szerint Orbán Viktor a valódi munkahelyteremtés és a tisztességes bérek feltételeinek előteremtése helyett továbbra is, "a hozzá hű zsebpártokkal, udvari civilekkel és házi szakszervezetekkel folytatott kirakatkonzultációkkal" igyekszik fenntartani a kormányzóképesség látszatát.

Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: nem véletlen, hogy Orbán Viktor sem a magyar munkavállalókat reprezentáló szakszervezeti konföderációkkal, sem a hazai kis- és közepes vállalkozások képviselőivel nem állt le beszélgetni. Szerinte ennek az a magyarázata, hogy "az elmúlt kétéves gazdaságpolitikai ámokfutása után aligha állt volna meg előttük".

Az ellenzéki politikus szerint az a csütörtöki találkozó után is egyértelmű, hogy a magyarországi gazdasági élet meghatározó szereplői pártállástól függetlenül hasonló és alapvető problémákat látnak a kormány gazdaságpolitikájában.

A munkahelyvédelmi tervet úgy értékelte: a jelenlegi adórendszer mellett pénz nincs, szükség pedig nem lenne rá, ha a kormány növekedésbarát, beruházásösztönző politikára cserélné azt a rombolást, amit az elmúlt két évben gazdaságirányítás címén művelt.

Az MSZP alelnöke úgy fogalmazott: a kormány gazdaságpolitikája tarthatatlan és fenntarthatatlan, ezért azonnali és radikális átalakításra szorul.

A demokratikus pártok, a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel egyetértésben egy igazságosabb, beruházás- és foglalkoztatásbarát adórendszerre, növekedésösztönző gazdaságpolitikára, valamint biztonságot és esélyegyenlőséget nyújtó egészségügyi és oktatáspolitikára van szükség - sorolta, hozzátéve: olyanra, amilyet a szocialista párt ajánl Magyarországnak.

Orbán Viktor csütörtökön a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kibővített elnökségi ülésén vett részt, amelyre a kéthetes konzultációsorozata zárásaként látogatott el. A kormányfő arról beszélt: 2013-ra szeretné elérni, hogy 300 ezer embert foglalkoztassanak közmunkában, a végső cél pedig az, hogy ha mindenki számára elérhető a közmunka, akkor ne kapjon szociális segélyt, aki fizikailag munkaképes.

A miniszterelnök közölte: idén 200 ezer embernek adnak közmunkát, és szeretné ezt 2013-ben 300 ezerre felvinni.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek