kapubanner for mobile

Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, két, a Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló projekt időtartamát is meghosszabbították - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kormányhivatal sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.

Boronkai Edina sajtófőnök tájékoztatása szerint az ifjúsági garancia plusz, valamint a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése programok 2029. augusztus 31-ig maradnak elérhetőek. Hozzátette, a projektek jelentős többletforrásban is részesültek európai uniós, vissza nem térítendő támogatás formájában, ami lehetővé teszi, hogy még szélesebb körben járuljanak hozzá a foglalkoztatás bővítéséhez és a munkaerőpiaci helyzet javításához a vármegyében. Az ifjúsági garancia plusz program a 15 és 29 év közötti, nem tanuló és nem dolgozó fiatalok munkaerőpiacra lépését segíti, a résztvevők személyre szabott szolgáltatásokat és támogatásokat kapnak.

A program a vármegyében immár 34,25 milliárd forintos keretből valósul meg, ami több mint 14 ezer fiatal bevonását teszi lehetővé. A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése program a 30 és 64 év közötti álláskeresők és inaktívak munkaerőpiaci visszatérését támogatja, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű csoportokra, ilyenek az 50 év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek és a tartósan álláskeresők. A projekt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 23,47 milliárd forint forrásból gazdálkodik, ami több mint 11 ezer személy támogatását teszi lehetővé. A résztvevők a személyre szabott, foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások mellett bértámogatást, lakhatási és utazási költségtérítést, valamint a képzésekhez kapcsolódó juttatást is kaphatnak.

A programok indulásuk óta közel 7600 álláskereső képzéséhez és elhelyezkedéséhez járultak hozzá a vármegyében.

 

MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek