kapubanner for mobile

Munkaerő-közvetítőket is ellenőriz az adóhivatal

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) adóigazgatóságai Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye területén a munkaerő közvetítéssel, kölcsönzéssel foglalkozó, az őrző-védő és takarító vállalkozások körében fokozza az ellenőrzést az elkövetkező hetekben - tájékoztatta a szervezet észak-magyarországi regionális adó főigazgatósága közleményben az MTI-t kedden.

images

A közlés szerint a közeljövőben elsődlegesen a költségvetési bevételek szempontjából kockázatosnak minősülő, adókötelezettségeiket nem, illetve a hatályos szabályozástól eltérően teljesítő, adóelkerülő és adóminimalizáló vállalkozásokat "szólítják" meg az adóhatóság ellenőrei. A vizsgálatok célja az adóelkerülő cégek gyors és hatékony kiszűrése, az ágazatban foglalkoztatott jelentős számú munkavállaló biztosítási jogviszonyának rendezettsége.

A fokozott ellenőrzést az tette szükségessé, hogy több egyedi esetet tapasztaltak az adóellenőrök, amelyekben jelentős számú foglalkoztatottat nem jelentettek be, a vállalkozások nagy összegű fiktív számlák felhasználásával tettek kísérletet az adóalap csökkentésére.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek