Munkagépek elé állt a vállalkozó, hogy visszakapja pénzét
Drasztikus megoldást választott 170 millió forintos vélt tartozásának behajtására az alvállalkozó a 67-es út kaposfüredi elkerülőjének építésén. A Dolomit Road Kft. ügyvezetője, Éva Ákos úgy döntött, hogy amíg a szerinte neki járó pénzt nem kapja meg a fővállalkozó Magyar Aszfalt Kft.-től, nem engedi dolgozni a területre jelenleg felvonult cégeket.
A Magyar Aszfalt Kft. képviselője úgy vélte, a dolomitosoknak, illetve az általuk megbízott biztonsági cégnek semmi keresnivalója a területen, hiszen a szerződésük lejárt, s már más alvállalkozók dolgoznak az útépítésen.
A Dolomit Road Kft. ügyvezetője szerint viszont szerződéses jogviszonyban állnak a fővállalkozóval. Egyetlen céljuk, hogy mind a negyven alvállalkozó lássa viszont elvégzett munkája ellenértékét, ami összesen 170 millió forint - nyilatkozta a megyei napilapnak a siófoki cég vezetője.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Rangos üzleti díjjal jutalmazták a magyar befektetőt – jön a globális megmérettetés 2 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 3 hónapja
- A megszűnt egyéni vállalkozások száma 2014 és 2024 között - grafikon 3 hónapja
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 4 hónapja
- Sok ezer vállalkozó eshet el a kedvezőbb adózástól - Hamarosan figyelmeztet a NAV 4 hónapja
- Hogyan érdemes elindulniuk a fiataloknak a vállalkozói úton? 7 hónapja
- Kötelező karácsonyi bónuszt vezetne be a kormány 7 hónapja
- Ismét díjazza a kiemelkedő hazai üzletembereket az EY 7 hónapja
- Országos vállalkozásfejlesztési roadshow indul 7 hónapja
- Továbbra is jelentős a szakadék a férfi és női vállalkozások között 1 éve
- NAV: péntek éjfélig választható az alanyi áfamentesség 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?