Munkahelyek szűnnek meg az RFI francia rádiónál
A külföldre sugárzó legnagyobb francia rádió, a Radio France International (RFI) vezetősége csütörtökön bejelentett modernizációs programja részeként 206 munkahely megszüntetését tervezi a jelenlegi 1040-ből, és 34 új állás "lehetséges" létrehozásával számol.
Ez összesen 172 munkahely megszűnését fogja jelenteni - közölte Marc Thibault szakszervezeti vezető az üzemi tanács ülését követően. Hozzátette: a vezetőség egyelőre nem beszél leépítési programról. Megpróbálja elkerülni, hogy elbocsátásokra kerüljön sor, s inkább olyan megegyezést javasolt, amelyben a távozások előnyös feltételeiről, például előre hozott, korkedvezményes nyugdíjazásokról lehetne tárgyalni.
A globális modernizációs programot - a tervezet szerint - az RFI-nek a hallgatóságát és pénzügyi helyzetét (2008-ban 9 millió eurós veszteség) tekintve is "nagyon súlyos nehézségeivel" indokolja a vezetőség.
Az RFI megerősítette azt az októberben már bejelentett tervét is, hogy idegen nyelvű adásai közül kellő hallgatóság hiányában hatot: a németet, a lengyelt, a szerb-horvátot, a törököt, az albánt és a laoszit megszünteti. A vezetőség azt viszont cáfolta, hogy lekapcsolná az orosz adást, amelynek megmentéséért több mint ezer aláírással ellátott petíciót juttattak el hozzá, s a perzsa nyelvű sugárzás is megmarad.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?