Munkáltató órák kellenek az iskolákban
Munkáltató órák bevezetését tartaná indokoltnak már az általános iskolától Nanszákné Cserfalvi Ilona főiskolai tanár, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola nyugalmazott rektorhelyettese, jelenlegi tudományos tanácsadója.
Nanszákné Cserfalvi Ilona a gyerekközpontú, integrált oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet, amelynek módszere - mint fogalmazott - nem a szegregáció, hanem az "együtt nevelés", a tehetséggondozás.
Nanszákné Cserfalvi Ilona húsz éve vezeti a határon túli magyar pedagógusok továbbképzését. Az idén - közölte - három kurzust tartanak: Szovátán, Kárpátalján, s a Szerbiában tanítóknak Debrecenben.
Bábosik István, az ELTE emeritus professzora a konferencián kifejtette: a hazai oktatási rendszer lépéskényszerben van egy színvonalas iskolamodell megteremtésére. Napjainkban új emberképzés körvonalazódik, amelynek három alappillére az élethosszig tanulás, a felkészítés a munkavégzésre és az egészséges életmódra - mondta a professzor.
Benedek András, a BME egyetemi tanára üdvözölte az új kormánynak a pedagógusok védelmét célzó intézkedési tervét. Előadásában úgy vélekedett, hogy a Bolognai-rendszer bevezetésének a hazai felsőoktatásban a pedagógusképzés a legnagyobb áldozata. Ennek okát a struktúra mellett abban jelölte meg, hogy a magyar diákok nem elég mobilak, nem élnek kellően a külföldi tanulás lehetőségével.
Benedek András szerint vonzóbbá kell tenni a pedagógus pályát, ki kell dolgozni az életpálya-modellt. Ennek alátámasztására elmondta míg 10 évvel ezelőtt a végzett pedagógusok 60 százaléka maradt a pályán, ma ez az arány csak 40 százalék.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 2 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 4 hete
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?