kapubanner for mobile

Munkásszálló újraértelmezve: grillterasz, teniszpálya, internet

A Hankook további 144 darab kétfős, 26 m2-es lakóegységgel és a kényelmes mindennapokhoz szükséges közösségi terekkel bővítette ki apartman szállóját, a Hankook Házat. A létszám növekedése miatt került sor a bővítésre - áll a cég sajtóanyagában.

Az 1,8 milliárd forintos beruházásra a Hankook európai üzemének folyamatos fejlődése, ezáltal a dolgozók létszámának növekedése miatt került sor - írják a sajtóanyagban.

A közleményben kitérnek arra is, hogy a korszerű épület mindössze 800 méterre helyezkedik el a cég telephelyétől, és olyan dolgozók vehetik igénybe teljesen térítésmentesen, akiknek lakhelye 50 km-nél messzebb van, vagy amerre nem közlekedik a Hankook ingyenes buszjárata.

A kétágyas lakrészek itt is TV-vel, fürdőszobával és teakonyhával vannak felszerelve, illetve az Internet elérés is biztosított.

Az új szárny megépülésével egy időben bővültek a szabadidős tevékenységek is: a szabadidő- és sportkomplexum mintegy 2000 m2-en áll a kikapcsolódni vágyó dolgozók rendelkezésére. A műfüves focipálya mellett lelátó és öltözők is épültek, illetve egy új kiszolgálóegység is elkészült konyhával és grill terasszal. A komplexumhoz egy speciális gumiburkolattal ellátott kosárlabda és teniszpálya is tartozik.

A megnyitón részt vett Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár is: "A Hankook Tire Magyarország jó példája annak, hogy vannak olyan külföldi befektetők - így a Hankook is -, amelyek nem csupán munkahelyeket teremtenek, hanem arról is gondoskodnak, hogy megfelelő munka- és lakhatási körülményeket biztosítsanak a magyar munkavállalóknak. A folyamatos fejlesztések, korszerű beruházások és a dolgozóik iránt tanúsított elköteleződésük példaértékű a magyar piacon" – fogalmazott Cseresnyés Péter.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek