kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Nagy Annamária, a PwC HR-vezetője

Nagy Annamária (38) a humánerőforrás-csapat vezetőjeként csatlakozott szeptember elsején a PwC Magyarországhoz Meyrick Stevens utódjaként, aki a PwC hálózaton belül külföldön folytatja karrierjét.

Anna az utóbbi 12 évben a Mars Magyarországnál dolgozott. Learning & Development menedzserként csatlakozott a céghez 2002-ben, aminek kapcsán számos vezetőfejlesztési program tervezésében és megtartásában vett részt szerte Európában. Ezután Client Manageri pozíciót töltött be, ahol fő fókuszterületei a szervezetfejlesztés, a toborzás és a teljesítménymenedzsment voltak. 2005-ben nevezték ki az Értékesítő egység Personnel & Organisation Directorjának, ahol a teljes HR-területért lett felelős.

Szerencsésnek tartja magát a "Marsos" évek miatt (is), egyrészről mert egy remek cégnél dolgozhatott és alkothatott, másrészről pedig az állandó mozgásban lévő cég és piac őt magát is folyamatos fejlődésben tartotta, illetve folyamatos HR-fejlesztésekbe vonódhatott be, vagy akár vezethetett is, így igazán kultúra-formáló időszaknak lehetett részese.

Véleménye szerint legmeghatározóbb, és talán legkedvesebb feladata az volt, amikor regionális szinten vezethette HR-oldalról az innovációt. Nehézsége és kihívása a témának, hogy nem olyan könnyen megfogható, vagy számszerűsíthető, mint például egy új javadalmazási- és ösztönzési rendszer bevezetése, de mivel önmagát is néha "out of the box"-nak tartja, így úgy érezte, testre szabott feladatot kapott.

Anna nagy váltásra készült, és szánta el magát 2014-ben, élve a hatalmas lehetőséggel iparágat váltott, és a PwC Magyarországhoz csatlakozott. Szerencsésnek érzi magát, hogy ismét egy globálisan ismert és elismert, piacvezető cégnél dolgozhat, és megkapta a bizalmat, hogy a HR-csapatot vezesse. Izgatottan vág bele a feladatba, azt mondja a lényeg, hogy jó emberekkel legyen körülvéve, akik értenek ahhoz, amit csinálnak és szeretik is. Ez elengedhetetlen alapja a kollektív értékteremtésnek.

"Nem volt könnyű a döntés, de a váltás annál inkább. Nagyon nyitott kultúrából jöttem, és bevallom picit tartottam attól, hogy nem fogok passzolni a PwC-s képbe. De elképesztő befogadó és támogató kultúrát találtam itt, és szerencsére úgy tűnik az én szenvedélyem (emberek, innováció, szabadság) találkozik az itteni elvárásokkal és adottságokkal, úgyhogy azt gondolom, remek együttműködésnek nézhetünk elébe. A tudás, ami itt van, az pedig egész egyszerűen lenyűgöző."

Meghatározó életében a magánélet és munka egyensúlya - és nem véletlen, hogy ebben a sorrendben említi, mert vallja, hogy van sorrendiség. Viszont elengedhetetlen, hogy mindkét területen találjon boldogságot az ember, legyen az család, hobbi, munkakörnyezet vagy feladatok.

"Attól tartok az emberek túl sok időt és energiát töltenek azzal, hogy görcsösen próbálják szétválasztani a két dolgot, ahelyett, hogy szimbiózisba helyeznék őket."

Anna feladat- és nem munkaidő-orientált, és fontos, hogy gyermekeivel (Szofi 7, Peti 4 éves), férjével, családjával, barátaival minőségi időt tudjon tölteni. Szeret éjszaka, vagy akár hétvégén is dolgozni (=alkotni), de nem elvenni időt a szeretteitől. A sportot elengedhetetlennek tartja azon energiamennyiség megtermeléshez, ami a munkában való kiteljesedéshez, és a családi feladatokhoz szükséges.
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk